Ben Bernanke eloszlatta a reményeket
A nyersolaj ára több mint egy dolláros veszteségen reggel
Több mint egy dollárral esett a nyersolaj jegyzett ára pénteken reggel, miután Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke csütörtökön eloszlatta azokat a reményeket, hogy a bank további intézkedésekkel élénkítené a gazdaságot.
2012.06.08 08:20MTIA piaci hangulaton az sem változtatott, hogy a kínai központi bank kamatcsökkentést jelentett be péntektől, amivel ösztönözni kívánja az ország lassuló gazdaságát, amely a világ második legnagyobb olajfelhasználója.
Pénteken 8 óra körül a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 1,70 dollár csökkenéssel 83,12 dolláron állt.
Ugyanekkor az északi-tengeri Brent olajfajta ára 1,32 dollár gyengüléssel 98,61 dolláron állt.
A Brent ára március elején idei csúcsra, 128 dollárra nőtt, de október óta a múlt héten először került 100 dollár alá.
Múlt héten pénteken a Brent 98,43 dolláron zárta a hetet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


