Elkél a Malév?
Két ajánlat a repülési jogokra
A Malév megszűnése miatt szabaddá vált, az EU-n kívüli korlátozott repülési jogokra két ajánlat érkezett eddig a Légügyi Hivatalhoz.
2012.06.07 15:15MTI A hatóság honlapja szerint a Magyarország-Izrael és a Magyarország-Ukrajna közötti repülési jogok megszerzésére érkezett egy-egy kérelem a hatósághoz. Az izraeli jogra még július 6-ig, az ukrajnaira pedig július 4-ig lehet további kérelmeket benyújtani. Az Európai Unión túli, kétoldalú repülési jogok megszerzése a Budapest Airportnak is jó hír lehet. A Liszt Ferenc-repteret üzemeltető cég vezérigazgatója, Jost Lammers ugyanis korábban a Malév repülési jogainak rendezetlenségét is azokhoz a körülményekhez sorolta, amelyek rontják a Budapest Airport régiós versenyhelyzetét. A repülési jogok kiosztásáig ugyanis néhány, az EU-n kívüli célállomásra nem indulhatnak járatok Budapestről.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábban az MTI kérdésére ismertette: a korlátozott légiközlekedési jogok kiosztását uniós rendelet és magyar kormányrendelet szabályozza. A szabályozás nyilvános eljárást ír elő, amelynek során bármely Magyarországon letelepedett európai uniós légifuvarozó benyújthat kérelmet. A légiközlekedési hatóság az egyes korlátozott jogokra vonatkozó külön eljárásokat a közzétett szempontrendszer alapján folytatja le. A benyújtott kérelmek értékelése során gazdasági elemzést végez, a korlátozott légiközlekedési jogok használatára annak a kérelmezőnek ad felhatalmazást, amelynek ajánlata a legkedvezőbbnek bizonyul. Vizsgálják egyebek mellett a szolgáltatás minőségét, a légitársaság díjszabási politikáját, valamint a magyarországi idegenforgalom fejlesztéséhez való hozzájárulást is. A korábban a Malév Zrt. által birtokolt jogok a légitársaság üzemben tartási és működési engedélyének megszűnését követően váltak kihasználatlanná. A Malév engedélyeit az NKH Légügyi Hivatal 2012. április 17-i határozataival vonta vissza. A légiközlekedési hatóság ezt követően kezdhette meg a kiosztási eljárásokat.
A folyamatok megindításához szükséges tájékoztatást első körben az izraeli, moldovai, tunéziai, vietnámi, törökországi szíriai, ukrajnai, etiópiai és szudáni repülési jogokról tette közzé honlapján a hatóság. A Malév február 3-i leállása után Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, aki korábban a Malév vezérigazgatója is volt, bejelentette: jelezték a fejlesztési tárcánál igényüket a Malév leállása miatt felszabaduló, bilaterális repülési jogokra. Elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli, Tel-Aviv-i jogokat szeretnék megszerezni - mondta akkor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
- 6:12 Gerard Depardieu bűnös: 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott szexuális zaklatásért
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06