Kedvezőtlen anyagi helyzetben a fiatalok
A fiataloknak csak ötöde öngondoskodó
A fiatal munkavállalóknak csupán 19 százaléka számít komoly öngondoskodónak, ők több pénztárnak is a tagjai, kedvező az anyagi helyzetük, és szívesen tartalékolnak hosszú távra. A Medián által készített Fiatalok és az Öngondoskodás tanulmányt az OTP Pénztárak is kommentálta és többek között az alábbi észrevételeket tette.
2008.05.05 12:40MTIA megkérdezett 16-35 év közötti fiatalok közel háromötödének meglenne ugyan a hajlandósága az öngondoskodásra, azonban e csoport kedvezőtlen anyagi helyzete nem teszi ezt lehetővé. A fiatalok mintegy 21 százaléka képes lenne ugyan az öngondoskodásra, de ők a jelenlegi magas anyagi fogyasztás miatt beáldozzák a jövőbeli megélhetést.
A felmérés rávilágít arra is, hogy a fiatalok nagyon tájékozatlanok pénzügyi-gazdasági kérdésekben, és éppen ebből kifolyólag nem is mérik fel az egyes pénzügyi szektorok jelentőségét még akkor sem, ha az életüket közvetlenül befolyásolja. A fiatalok jelentős része nincs tisztában például azzal, hogy miként fogják majd megállapítani a nyugdíját. A magánnyugdíj- és egészségpénztárak ismertségét vizsgálva kiderült, hogy az ismertség nem azonos az ismerettel. Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében jó néhányan összekeverték az egyes pénzügyi csoportok tagjait, vagy rosszul tudták a terméket.
A válaszadóknál a magánnyugdíj- illetve önkéntes nyugdíjpénztáruk kiválasztásánál nem a hozamelvárás az elsődleges szempont. Mind a magánynyugdíj-, mind az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében a belépés motivációját többségében valamilyen "külső benyomás" jelentette, így főleg a munkahely vagy egy barát, ismerős, családtag ajánlása. Pénztárválasztásnál is a hozamok csak sokadik szempontként szerepeltek a döntésben. Az egészségpénztárak vizsgálatánál a 16-35 év közötti munkavállalók negyede még sosem halott az egészségpénztárakról.
Az előtakarékosságnak ezt a formáját a magasabb jövedelműek választják, ugyanakkor nem ők a legtájékozottabbak, hanem a legalacsonyabb jövedelműek. A belépési motivációt - hasonlóan a magánnyugdíjpénztárakhoz - itt is főképp a munkahelyi döntés határozza meg.
A főállásban dolgozó fiatalok számára az egészségpénztári tagság akkor vonzó, ha a munkáltató átvállalja a fizetést, vagy amennyiben adókedvezményhez jutnak általa. Vagyis, nem annyira az egészségügyi kiadások finanszírozásának megkönnyítését, hanem elsősorban a járulékmentesen jövedelemhez jutást részesítik előnyben az egészségpénztári tagsággal kapcsolatban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


