A cukorgyártásra emlékeztek a településen
Édes emlékek Szerencsen
A német Nordzucker magyarországi érdekeltsége, a Mátra Cukor Zrt. négy évvel ezelőtt, ezen a napon fejezte be a répacukorgyártást Magyarországon.
2012.03.10 14:33MTIEkkor zárta be utolsó, akkor még működő magyar gyárát, a szerencsit, erre emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen szombaton. Az önkormányzat ezt a napot már korábban emléknappá nyilvánította.
Szerencsen a cukorgyártás 119 répa-feldolgozási kampányt élt meg. Az európai uniós termelési kvóta itt 100 ezer tonna volt, ehhez 700 ezer tonnányi cukorrépára lett volna szükség, ám a működés utolsó évében a termelők csak 200 ezer tonna szállítását vállalták volna. Lényegében alapanyaghiány miatt szűnt meg a cukorgyártás.
A szombati emléknapon Koncz Ferenc, a város fideszes polgármestere úgy fogalmazott: ha annak idején összefogás lett volna a városban, akkor a Szerencsi Cukorgyár ma is termelne.
Hozzátette: amit egyszer már leromboltak, azt nagyon nehéz újjáépíteni, de többen vannak, akik azon dolgoznak, hogy újra legyen cukorgyár, cukorgyártás Szerencsen.
A cukorrépa belföldi termőterülete a szerencsi gyár bezárását követően mintegy 25 ezer hektárról felére csökkent. Az észak-magyarországi üzem bezárásával már csak egyetlen, cukorrépát feldolgozó cukorgyár maradt Magyarországon, a kaposvári.
Magyarország 400 ezer tonna cukorkvótával lépett be az Európai Unióba, ebből 300 ezer tonnát adtak vissza a cukoripart privatizáló cégek. A megmaradt 100 ezer tonnát a kaposvári gyár kihasználja, de az ország éves szükséglete 300 ezer tonna cukor.
A cukoripar privatizációját parlamenti bizottság vizsgálja, jelentését az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága általános vitára alkalmasnak minősítette február 21-i ülésén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


