Felszólítják a kormányt
Gyurcsányék hirtelen rendbetennék a pártfinanszírozást
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy minél hamarabb alkosson törvényt a pártfinanszírozás átláthatóvá és elszámoltathatóvá tételére.
2012.03.04 13:50MTIVarju László, a DK pártigazgatója, független országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a pártfinanszírozás rendbetételéről több mint húsz éve beszélnek, de még egyetlen kormány sem hajtotta végre.
Mint mondta, a jelenlegi kabinet is inkább "elblicceli" ezt a kérdést, így a pártok annak ellenére is az eddigi rossz szabályok szerint számolhatnak be gazdálkodásukról a március 31-i határidőig, hogy tavaly szeptemberben a Fidesz és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közös konferenciáján több javaslat is elhangzott a pártfinanszírozás megváltoztatására. Kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció nem vár a kormányra, és nyilvánosságra hozza az elnöksége által előző héten elfogadott idei évi költségvetését.
Varju László hangsúlyozta, hogy a jövőben a kötelező éves beszámoló mellett negyedévente honlapjukon tájékoztatják a nyilvánosságot a párt gazdálkodásáról, és bevételeik mellett - szintén a jogszabályokon túl - kiadásaikról is számot adnak. A kampányfinanszírozás átláthatóvá tétele érdekében külön kampányszámlát nyitnak, és csak ezen kezelik majd a választásokhoz kapcsolódó bevételeiket és kiadásaikat - tette hozzá.
A DK politikusa megjegyezte, hogy a kabinetnek olyan szabályozást kellene kezdeményeznie a pártfinanszírozásról, amely bünteti a pártok túlköltekezését, emellett megakadályozza a közvetett kormányzati támogatását.
A Demokratikus Koalíció Varju László által ismertetett költségvetése szerint a párt a tavalyi 14,5 millió forint után az idén már 64 már millió forintos bevételt vár, ezt a párt bejegyzés alatt álló alapítványánál remélt további 40 millió forintos, adományokból tervezett bevétele, valamint a Demokratikus Koalíció tíz képviselőjének összesen 77,5 millió forintos ellátása egészítheti ki.
Az átadott dokumentumból kiderül az is, hogy a DK idén 20,7 millió forintot költene működési kiadásaira a tavalyi 4,6 millió után, míg rendezvények szervezésére 14,5 millió forintot szán a korábbi 1,8 millió forintot követően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


