Reformok kellenek
Adósságválság fenyegeti Japánt
Azumi Dzsun japán pénzügyminiszter a tokiói parlamentben azt mondta: az európaihoz hasonló adósságválság fenyegeti Japánt, ha elmaradnak az államháztartás egyenlegének egyensúlyba hozásához szükséges reformok.
2012.01.24 18:27MTIAzumi elkerülhetetlennek nevezte a szigetország fiskális helyzetének javítását, amelynek érdekében további intézkedések szükségességét hangsúlyozta.
A költségvetés kiigazítására a múlt hónapban a kabinet és a kormányzó Japán Demokrata Párt a jelenleg öt százalékos forgalmi adó fokozatos emelését irányozta elő. A tervezet értelmében az áfa-kulcs 2014 áprilisára nyolc, 2015 októberére pedig tíz százalékra nőne.
Az adóemelési tervek - amelyeket már korábbi miniszterelnökök is számos alkalommal hangoztattak - ugyanakkor könnyen alááshatják a kormány népszerűségét. A kabinet a közvélemény támogatásának elnyerése érdekében a parlament létszámának csökkentésére, valamint közigazgatási intézmények felszámolására és összevonására vonatkozó javaslatokat fogadott el, melyeket márciusig terveznek a törvényhozás elé terjeszteni.
A kedden benyújtott, 90.330 milliárd jenes 2012-es költségvetési tervezet közel felét a kormány államkötvényekkel kívánja fedezni a korábbi két évhez hasonlóan, így a hitelfelvétel idén is meg fogja haladni az adóbevételek mértékét.( Egy japán jen 2,9820 forintot ért kedden.)
A kabinet emellett negyedik alkalommal terjesztett be kiegészítést a 2011-es büdzséhez, amelynek mértéke 2.530 milliárd jen, ezzel a pótköltségvetéssel a tavaly márciusi földrengés és szökőár által okozott károk helyreállítását kívánják finanszírozni.
Egy keddi kormányzati jelentés szerint azonban még az adóemelés sem lesz elég az ország fiskális céljainak teljesítéséhez. A kabinet 2015-re a GDP 3,2-ára akarja csökkenteni a költségvetési deficitet, míg 2020-ra szufficites büdzsét tervez. A legfrissebb számítások szerint ugyanakkor a konzervatív előrejelzések által jelzett évi átlagos egy százalékos GDP-növekedés mellett ezen célok teljesítéséhez további bevételnövelő és kiadáscsökkentő lépésekre lesz szükség.
Japán bruttó államadóssága - amelynek több mint 90 százaléka belföldi befektetők kezében van - jelenleg meghaladja GDP-je kétszeresét. Ez a kormányzati előrejelzések szerint az évtized végére tovább nőhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Római-parti árvízvédelem - a tervezett mobilgát kettévágná Óbudát
- 8:11 Bódis Kriszta kuratóriumi tag lesz a Fővárosi Szociális Közalapítványban
- 6:09 Fővárosi Közgyűlés - Júniustól emelkednek a BKK-jegyárak
- 22:06 NATO-főtitkár: meghalt négy amerikai katona egy litvániai hadgyakorlaton
- 20:04 Gyászol a Fidesz - újabb váratlan haláleset
- 18:39 A természetvédők szövetsége a génmódosított műhús betiltását sürgeti
- 16:37 Szlovákiában rendkívüli helyzet kihirdetését hagyta jóvá a kormány a száj- és körömfájás miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06