Összhang alakuljon ki!
Kóka: új megállapodásra van szükség a politikai és gazdasági vezetők között
Magyarország versenyképesebbé tételéhez új megállapodásra van szükség a politikai és a gazdasági vezetők között - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke csütörtöki győri sajtótájékoztatóján, miután a Győr-Moson-Sopron kereskedelmi kamara elnökségével találkozott.
2008.04.25 08:21MTIKóka János bemutatta a kamara vezetőinek az SZDSZ gazdaságpolitikai programját; mint mondta, egy nappal korábban ezt tette Hajdú-Bihar megyében is. A közteherviselés átalakításának kulcskérdéseiben egyetértésre jutottunk - összegezte a gazdasági szakemberekkel folytatott megbeszéléseinek tapasztalatait.
Kóka János fontosnak tartja, hogy összhang alakuljon ki a gazdaság és a politika szereplői között. Mint rámutatott, csak a gazdaság szereplői adhatnak olyan erőt a közteherviselés átalakításában elkötelezett parlamenti politikusoknak, amellyel ezt a programot sikerrel lehet képviselni, s amelynek eredményeként ez az álláspont tükröződni fog az ország költségvetésében.
A pártelnök szakértőkre hivatkozva azt mondta, hogy az adózási rendszer az egyik legsúlyosabb gátja az ország versenyképességének. Kóka János kijelentette: abban bíznak, hogy a koalícióból való kilépés erős jelzést ad a politika számára, s arra figyelmeztet, ha nem cselekszünk a gazdasági fejlődés érdekében, "akkor a politikai elit maga alá fogja temetni Magyarország jövőbeni lehetőségeit".
A pártelnök közölte: várakozása szerint a budapesti választmány pénteki ülésén a fővárosi SZDSZ-küldöttek is megerősítik a koalícióból való kilépés szándékát, a vasárnapi küldöttgyűlés pedig arról dönt, hogy ebben a kormányban az SZDSZ nem kíván koalíciós szerepet vállalni a továbbiakban. Ezzel összefüggésben Kóka János megismételte többször hangoztatott álláspontját: az SZDSZ nem érdekelt a kormány bukásában.
A kétharmados Fidesz-győzelemmel járó előrehozott választást az SZDSZ mindenképpen el szeretné kerülni, mivel úgy gondolja, hogy "Magyarországnak ez rossz, hiszen a Fidesz nem rendelkezik programmal, nem rendelkezik megoldásokkal Magyarország gazdasági bajainak leküzdésére".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06