Hiányoznak az összehasonlító adatok?
Az NGM bírálja az ILO szakvéleményét
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a 2011. szeptember 26-i állapot alapján vizsgálta a Munka törvénykönyvére vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet a kormány 3 héttel később véglegesített.
2011.11.16 18:27MTIEnnek köszönhetően több észrevételük – a két időpont között lefolytatott tárcaegyeztetés és számos szakszervezeti egyeztetés során – mostanra beépült a javaslatba - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.
Az NGM közleménye rögzíti: az ILO több témakör kapcsán úgy fogalmaz meg bírálatot, hogy azt konkrét nemzetközi összehasonlító adatokkal nem támasztja alá. Ugyanakkor olyan szabályozási elveket is számon kér a törvényjavaslaton, amelyek vagy nem kötelező erejű ajánlásokon alapulnak, vagy éppen az Európai bíróság jogértelmezésével ellentétesek.
Több megjegyzés nyilvánvaló félreértésen alapul a szaktárca szerint. A közleményben megjegyzi: a nemzetközi összehasonlítás ráadásul azt mutatja, hogy az egyes európai uniós tagállamok eltérő módon tesznek eleget a nemzetközi egyezmények szerinti elvárásoknak.
Az NGM közleményében hangsúlyozza: a kormány az egyeztetések során minden alkalommal rögzítette, hogy nyitott az érdemi javaslatok befogadására, ennek megfelelően néhány módosítás be fog épülni a törvényjavaslatba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


