Kolber István kérdezősködik
A Rába miatt szorongatják Matolcsyt
Milyen keresleti prognózisokra épít az állam, amikor meg akarja vásárolni a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeit és mennyi idő alatt térül meg ez a befektetés? - ezt iránt érdeklődik többek között írásbeli kérdésében a független Kolber István Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternél.
2011.11.16 11:25MTIA kormány gazdaságpolitikáját bíráló - az MSZP-ből való távozása óta a Demokratikus Koalícióban politizáló - képviselő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet valamiféle csodaszerként kezeli az állami tulajdon növelését, annak ellenére, hogy az elmúlt két év tized tapasztalatai azt mutatják, az állam nem hatékony gazda.
"Hétpecsétes titoknak" nevezte az üzlet hátterét, és azt mondta, hogy 2007-hez képest olcsók a részvények, de a járműipari ágazat más szereplőit vagy a jelenlegi részvényárfolyamot tekintve drága a felvásárlás. Közlése szerint az állam a piaci árnál 31 százalékkal többet, darabonként 815 forintot fizet a papírokért. Kolber István úgy látja, az államnak nincsenek szabad forrásai a felvásárlásra. Hozzátette: az elvileg elfogadható magyarázat lenne, ha a kabinet stratégiai ágazatként tekintene a járműiparra, viszont Magyarországon ebben a szegmensben a személygépkocsikat gyártó cégek számítanak igazi járműipari húzóágazatnak.
A munkahelymegőrzést sem tartja elképzelhető indoknak, mert csökkent a vállalat dolgozóinak száma. A buszok vagy katonai járművek gyártására pedig más cégek is alkalmasak - jegyezte meg Kolber István.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a szeptemberben még ötszáz forint alatti részvényárfolyam egy hónapon belül hétszáz forint fölé emelkedett. Hozzátette, ismereteik szerint valakik komolyabb mennyiségű részvényt vásároltak, ezért tudni szeretné azt is, hogy eljuthatott-e valakihez az állam vásárlási szándékának híre.
Egyúttal arra is kíváncsi, hogy kik voltak a részvényeket ősszel felvásárló befektetők - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06