Egyszerűen rossz gombot nyomott meg
Fodor Gábor tévedésből szavazott igennel, és elnézést kér
Fodor Gábor tévedésből szavazott igennel az energiapolitikai koncepcióra, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter egyszerűen rossz gombot nyomott meg, ezért elnézést kér.
2008.04.16 19:05MTIA tárcavezető szerdai, az MTI-nek eljuttatott közleményében ismerteti: minisztertársaival együtt szavazott, mert ritkán fordul elő, hogy nem képviselnek egységes álláspontot, de ez most határozottan ilyen alkalom volt. Hozzáteszi: már előzőleg is egyértelművé tette álláspontját a koncepciót illetően. "Az energiastratégiával kapcsolatos álláspontom továbbra is változatlan: jelenlegi formájában nem tartom elfogadhatónak, mint ahogy a zöld szakmai és civil társadalom jelentős része sem".
Indoklásként kifejti, hogy a koncepció megítélése szerint nem felel meg a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia által kitűzött céloknak, pedig ezt az Országgyűlés egyhangúan fogadta el alig pár hónapja. Ezenkívül az európai uniós kötelezettségeink teljesítésével sincs összhangban - jegyzi meg a miniszter.
Fodor Gábor szerint az energiastratégiát úgy kell módosítani, hogy a klímavédelem és a fenntartható fejlődés szempontjainak maradéktalanul megfeleljen. Ehhez eddig is kész volt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium minden szakmai segítséget megadni, ezután is így lesz - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


