Nagyrészt szaglás alapján azonosítják egymást
A kecskék felismerik gidáik hangját
Egészen fiatal gidáik hangját is képesek felismerni a kecskék, és megkülönböztetni azt a többiétől.
2011.05.14 20:29MTIA kecskeanya csupán hangja alapján már ötnapos korában képes kiválasztani gidáját egy csoportból. Erre a Queen Mary University of London kutatói figyeltek fel, miután különböző gidák mekegését játszották le nőstény kecskéknek, majd vizsgálták azok reakcióját.
Az anyák már öt-hatnapos gidájuk hangjára is válaszoltak. Saját gidájuk hangját hallva reakciójuk sokkal gyorsabb volt, mint más gidák esetében. Ilyenkor a hangszóró felé fordultak, elindultak, és válaszmekegésbe kezdtek - írják a kutatók az Animal Cognition című szaklapban.
Elodie Briefer, a kutatás vezetője meglepődött azon, hogy az állatok képesek voltak kiválasztani saját gidájuk hangját. A kecskeanya és kicsinye ugyanis nagyrészt szaglás alapján azonosítja egymást, a vadon élő állatok esetében pedig az első hetekben a gida elbújik a növényzetben, és nem sok hangot ad. Az állatok így védekeznek a ragadozók ellen - magyarázta a kutató a BBC brit közszolgálati műsorszóró hírportáljának.
A háziállatok viselkedésének és kommunikációjának jobb megértése a kutatók szerint hozzájárulhat azok megfelelő tartásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


