A civilizáció ugródeszkája
Egyetlen forrásból származik valamennyi nyelv?
Egyetlen forrásból származik Földünk valamennyi nyelve - állítják a beszéd eredetét kutató brit és ausztrál szakemberek.
2011.04.15 18:45MTITöbb száz nyelv vizsgálata nyomán az Oxfordi Egyetem és az Aucklandi Egyetem kutatói a beszéd kialakulásának gyökereit ugyanarra a helyre, Afrikába és ugyanarra az időre, mintegy 150 ezer évvel ezelőttre vezették vissza.
Azt gondoljuk, hogy ez az első nyelv volt "a civilizáció ugródeszkája, amely a tevékenységek összehangolását, együttműködést eredményezett, ami azután az emberiség terjedéséhez vezetett... Elvezethetett a versengéshez is, amely lökést adott" az emberiség fejlődéséhez - idézte Quentin Atkinsont, az Aucklandi Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatóját a The Daily Telegraph című brit napilap honlapja. Atkinson 504 nyelvet vizsgált meg abból a szempontból, hogy ezek hány fonémát - a szó jelentését megváltozató nyelvi egységet - tartalmaznak.
Meglepetésére közvetlen kapcsolat volt a civilizáció kora és a nyelvében lévő fonémák száma között.

Miközben sok afrikai nyelvben több mint 100 fonéma van, a hawaii nyelvben csak 13. Az angolban, a franciában és a németben pedig körülbelül 45-45. Bolygónk azon területein, amelyeket néhány évszázaddal ezelőtt gyarmatosítottak, kevesebb a fonéma a helyi nyelvben. Míg az ősi civilizációk területein élő népek használják a legtöbb fonémát - mutatták ki a szakemberek.
A kutató a nyelv eredetének helyét Afrikába vezette vissza mintegy 150 ezer évvel ezelőttre, amikor a barlangi művészet - mint a kommunikáció legősibb formája - elkezdődött.
"A bizonyítékok azt mutatják, hogy a nyelvnek egyetlen, nem pedig több függetlenül fejlődő eredete van" - hangoztatta Atkinson, aki kutatásainak eredményeit a Science tudományos szaklap legfrisebb számában tette közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06