Hihetetlen, tragikus kaland
Száz év múltán rábukkantak a híres sarki expedíció nyomaira
Közel száz év múltán rábukkantak annak az orosz északi-sarki expedíciónak a nyomaira, amelynek története egy később kultikussá vált regény cselekményéül szolgált.
2010.09.14 09:39MTIOrosz kutatók szerint a Ferenc József-szigetek közelében, a Jeges-tengeren talált emberi csontok és hajónaplóoldalak Georgij Bruszilov szerencsétlenül járt expedíciójának nyomai.
A csapat 1912-ben a Szent Anna nevű kétárbocoson indult útnak Szentpétervárról Vlagyivosztok irányában, hogy elsőként kísérelje meg az északi átjárón való átkelést. Küldetésük azonban kudarccal végződött, két évi utazás után a Szent Annát végleg fogságba zárta a sarkvidéki jég.
A 24 hajóst számláló legénység 11 tagja útnak indult, hogy gyalogszerrel érje el a szárazföldet, közülük ketten, beleértve Valerian Albanov navigátort, értek el Ferenc József-földre. A többiek sorsa mindmáig rejtély - mondta az expedíció történetét kutató szakemberek vezetője. Az Oleg Prodan vezette csapat idén nyáron bukkant a Szent Anna nyomára, az első leletekre - egy emberi csontvázra, karórára, kanálra, késre, illetve rumosflaskák aljából eszkábált napszemüvegre és egy hócipőre - mindössze ötnapi kutatás után bukkantak rá. Emellett megtalálták a hajónapló néhány, 1913-as keltezésű lapját, amely bepillantást engedett a legénység életébe.
Valerian Albanov emlékiratai 1917-ben jelentek meg, ezek ihlették Venyjamin Kaverin Két kapitány című sikerregényét, amely 1946-ban Sztálin-díjat hozott a szerzőnek, és a kor kultikus szovjet regényei közé avanzsált.
Az 1947-ben magyarul is megjelent mű szerzője az Északi-sark felfedezőit idézte lelkesítő példaként a szovjet ifjúság háborús nemzedék elé.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


