Robothalat konstruáltak
Uszonyok hajthatják meg a jövő hajóit
A hajók energiatakarékosabb meghajtására megoldást keresve német kutatók a természethez fordultak: a vízben évmilliók óta hatékonyan mozgó halakhoz. A bonni egyetem zoológusai pisztrángok mozgását elemezték, darmstadti kollégáik pedig robothalat konstruáltak, hogy utánozzák mozgásukat.
2010.05.15 12:22MTIAz áramlási csatornában úszó pisztrángok mozgáskoordinátáit a bonni Horst Bleckmann és kollégái háromdimenziós számítógépes modellel ábrázolták. A Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) szerint bámulatos megfigyelésekre tettek szert - a halak megdöbbentően kevés energiát használtak fel izmaik működtetéséhez a szabályosan hullámzó áramlatban.
Amikor akadályt tettek be, még jobban meglepődtek: a pisztrángok a keletkező örvényeket olyan optimálisan használták ki, hogy akár 95 százaléknyi mozgási energiát is megtakarítottak ezzel. Bernard Köhler biológus és Britta Abé mérnök-fizikus, a darmstadti műszaki egyetem kutatói a Smoky nevű halrobot létrehozásánál a halak természetes mozgását próbálták lemásolni.
A robot fele és közepe alig mozog, míg farokuszonya intenzíven csapdos. A robot végső célja, hogy utódjai majd hajókat hajtsanak meg. A mesterséges farokúszóval hajtott hajók nem csak energiatakarékosabbak lennének a hajócsavarnál, jóval kevesebb kárt is okoznának. Utóbbiak ugyanis gyakran aprítanak fel vízi állatokat és növényeket, ezen kívül felkavarják a tengerfenéki üledéket, így újra a vízbe kerülhetnek a már leülepedett méreganyagok. Partmenti épületek téglái közül pedig kimossák a habarcsot. Smoky meghajtása még kezdetleges ahhoz, hogy helyettesítsen egy hajócsavart, a darmstadti mérnökök azonban már építettek egy újabb modellt.
Ehhez Köhler makrélákat, pisztrángokat és aranydurbincsokat boncolt fel, hogy tanulmányozza az izmok, kötőszövetek és a csontváz szerkezetét. Végül a biológiai szerkezetet digitális modellé alakította át. Az új modell több száz ízületből, drótokból és sűrített levegővel hajtott "izomdugattyúkból" áll.
A sűrített levegő keltette hirtelen mozgás sokkal inkább megfelel a halakénak, mint a forgó motorok kerek mozgása - fejtette ki Köhler.
Így az új modell farokúszója lényegesen erősebb és ritmikusabb mozdulatokra képes, mint Smokyé. A gyakorlatban a mesterséges uszonyt a hajótesthez rögzítenék. Először tízméteres hajókon próbálnák ki, a kutatók szerint azonban később nagyobb hajók meghajtása is megoldható lenne általa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


