A mindenség határán
Minden eddiginél korábbi időbe pillantott vissza a Hubble
Az űrtávcsőnek olyan csillagokat és galaxisokat sikerült lefényképeznie, amelyek az ősrobbanás után mindössze 600 millió évvel, az Univerzum gyermekkorában léteztek.
2010.01.17 15:42National Geographic
A szakemberek a felvételeket az Amerikai Asztronómiai Társaság közgyűlésén mutatták be. A korai univerzumról ezek a legkomplexebb felvételek, amelyeken a galaxisok láthatók a csillagokkal egyetemben. Utóbbiak már a későbbi csoportosulások félreismerhetetlen jeleit mutatják. (A galaxis olyan csillagokból, csillagközi anyagból, sötét anyagból és egyéb égitestekből álló képződmény, amelyet tagjainak egymásra kifejtett gravitációs vonzása tart együtt).
"Ezek a fiatal galaxisok még nem öltötték fel az általunk ismert spirális vagy elliptikus alakzatokat. Egyébként sokkal kisebbek, s kék a színük, utóbbi azzal magyarázható, hogy a fejlődés ezen szakaszán meglehetősen kevés nehézfémet tartalmaztak" - fejtette ki Garth Illingworth, a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem csillagászprofesszora, a felvételeket bemutató tudományos csapat tagja.
Az asztronómus hozzátette, hogy a felvételeken még egészen kis méretű galaxisok láthatók, amelyek a jelenkori nagy galaxisok kezdeményei. A Hubble űrtávcső, ameddig tavaly meg nem javították, s fel nem szerelték egy új, infravörös kamerával, "csupán" az ősrobbanás utáni 900 millió évig volt képes visszapillantani az időben.
Az űrteleszkópnak kulcsszerepe van abban, hogy sikerült meghatározni a világegyetem korát, amely 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Ez egy hosszú tudományos vitának vetett véget. Ám bármilyen messze is képes a Hubble visszamenni a múltba, nem látja az első galaxisokat. Ezt a NASA új obszervatóriuma, a várhatóan négy éven belül elkészülő James Webb-teleszkóp segítségével kívánja megvalósítani. A projekt mintegy 4,5 milliárd dollárba kerül.
"A kezdetekhez vezető útra léptünk" - jelentette ki Neil deGrasse Tyson, az Amerikai Természettudományi Múzeum asztrofizikusa, aki egyébként nem volt részese a Hubble-felvételeket elemző kutatócsoportnak. Mint kifejtette, minden egyes lépés, amely közelebb viszi a tudósokat a kezdetekhez, számos olyan dologra világít rá, amelyről nem tudtak. Az új Hubble-felvételeken egyaránt láthatók a távoli múltban létező egyszerűbb galaxisok és a későbbi, fejlettebb "fajtársaik".
Az eredmény egy kozmikus "családi" fotó, amely az ősrobbanás óta eltelt több mint 13 milliárd év különböző korú és fejlettségű galaxisait láttatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


