"Ezek az állatok az erő jelképei voltak"
Talán a legősibb állatkert nyomaira bukkantak a régészek
Amerikai régészek szerint az ókori Felső-egyiptomi királyság fővárosa, Hierakónpolisz területén folyó ásatások leletei alapján az uralkodók magánállatkerteket tartottak fönn.
2009.09.21 10:47National GeographicHierakónpolisz a Nílus nyugati partján, Luxortól 85 kilométerre délre délre található.
A Felső-egyiptomi királyság fővárosaként a predinasztikus korban kiemelkedő politikai szerepet játszott.
A várost Kr.e. 4000 körül alapították, s Hierakónpolisz, amely nem csak politikai, de fontos kereskedelmi központ volt, s kiváló söréről is nevezetes volt, mintegy ezer éven át virágzott.
A National Geographic News beszámolója szerint a város temetőjének feltárásakor a régészek állati tetemek sokaságára bukkantak, többre, mint a Nílus-parti birodalom korai időszakának bármelyik más városában.
Úgy tűnt, mintha az állatok a helyi elit örök álmát vigyázták volna a nekropoliszban.
A tudósok sokáig nem tudták mire vélni a jelenséget, ám Renée Friedman amerikai régész, aki 1996 óta irányítja Hierakónpolisz feltárásait, a legújabb leletek fényében úgy véli, hogy az állatok a helyi uralkodók magánállatkertjében éltek, s a királyok halálakor feláldozták őket, hogy elkísérjék gazdájukat a túlvilágra.
Később ez a szokás Egyiptom szerte elterjedt.
A temetőben megtaláltak egy pávián földi maradványait, kilenc kutyáét továbbá hat macskáét.
Ez év tavaszán tártak fel egy 3500 éves állati temetkezést, amelyből egy tehén és borjának csontváza került elő.
A jelek szerint a szarvasmarhákat az uralkodó halálakor ölték le.
A közelmúltban a város egyik korai uralkodójának sírja mellett egy hímelefánt földi maradványait tárták fel, amelyet szintén 3500 évvel ezelőtt áldoztak fel.
Az állatot, amely a feltételezések szerint Núbiából vagy Szudánból származott, tízéves korában ölték le, tetemét nádgyékényre fektették, majd a legfinomabb lenvászonnal takarták be.
Az elefánt gyomortartalmát megvizsgálva, megállapították, hogy utoljára gabonát, akáciaágakat, valamint vízi növényeket fogyasztott.
A régészek egy vízilóborjú, valamint egy vadmacska maradványaira is rábukkantak, utóbbinak életében több csontja is eltörött, ám összeforrtak, s a jelek szerint emberi segítség nélkül.
"Ezek az állatok az erő jelképei voltak. Befogva, birtokolva az állatokat a korai uralkodók e természetes erő birtokosának, a világ urainak hitték magukat " – fejtette ki Friedman.
A hierakónpoliszi ábrázolások egyértelműen az állatok erejét emelték ki, ahol a különböző állatfajok együtt, de emberek nélkül szerepelnek, ellentétben a későbbi korokkal, ahol az állatokat házikedvencként, áldozatként vagy ételként ábrázolták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06