Valami csempészáru a Holdról?
Vámáru-nyilatkozat amerikai űrhajósoknak
Vámáru-nyilatkozatot kell kitölteni az Endeavour legénységének a Földre való visszatérése után - közölte a hét végén az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA.
2009.07.26 15:07MTIAz amerikai hatóságok ugyanis az űrutazást úgy tekintik, mintha az asztronauták külföldi országba látogattak volna, következésképpen az űrből visszatérő űrhajósok a közönséges utasszállító repülőgépek utasaihoz hasonló adminisztratív eljáráson esnek át.
„Az űrhajósok útlevéllel utaznak, és visszatérés után vámáru-nyilatkozatot kell kitölteniük” - mondta Nicole Cloutier-Lemasters NASA-szóvivő. A hivatalban ezt azzal magyarázzák, hogy a 16 ország részvételével épített Nemzetközi Űrállomás (ISS) nemzetközi területnek számít. Jelenleg az űrállomáson az amerikai űrhajósokon kívül Oroszország, Japán, Belgium és Kanada állampolgárai dolgoznak. Ráadásul a Szojuz rakéták a Kazahsztán területén lévő Bajkonurról indulnak az ISS-re.
A Holdról visszatérő Apollo-11 utasai - Neil Amstrong, Edwin B. Aldrin és Michael Collins - is töltöttek ki annak idején vámáru-nyilatkozatot. Az asztronauták a Csendes-óceánon landoltak 1969. július 24-én. A Hornet repülőgép-hordozó két óra múlva érkezett meg velük Hawaiira, ahol az "idegen bolygóról érkezőket" a kitöltendő vámáru-nyilatkozatok is várták. A napokban a NASA honlapján közzétették az okmányokat: azokból kiderül, hogy az Holdat megjárt űrhajósok utazása Cape Canaveralban kezdődött, majd az asztronauták megálltak a Holdon, végül visszatértek a Földre.
A magukkal behozott áru rovatba Armstrong, Aldrin és Collins „holdkőzeteket, holdport és más, a Holdról származó mintákat” írt be. A NASA megerősítette a 40 éves vámáru-nyilatkozatok hitelességét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


