Nem váltotta be Kossuth reményeit
Százhatvan éve került sor a Habsburg-ház trónfosztására
"Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga"
2009.04.12 09:47MTIEkképp hangzottak 160 éve, 1849. április 14-én a debreceni nagytemplomban Kossuth Lajos szavai. A képviselőház e napon közfelkiáltással elfogadta Magyarország függetlenségének kimondását, valamint a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztását, egyben kormányzóelnökké választotta Kossuth Lajost.
A szabadságharc 1849 elején elveszettnek tűnt: Windischgrätz herceg csapatai elfoglalták a fővárost, s a kápolnai csatában vereséget mértek a magyar főerőre. I. Ferenc József ezért március 4-én kiadta (az életbe soha nem lépett) olmützi alkotmányt, amely Magyarországot részeire bontva, a koronatartományok egyikeként tagolta be a birodalomba. A kocka azonban fordult: a tavaszi hadjáratban a honvédsereg az osztrák határig kergette vissza a megtépázott osztrák hadakat.
Kossuth már az olmützi alkotmány közzététele után felvettette: nem kötelessége-e a nemzetnek méltó választ adni a kihívásra, de a Batthyány-kormány egykori híveiből alakult "békepárt" és a hadsereg egyes tisztjei akkor ellenezték a függetlenség kimondását. Az április eleji nagy győzelmek után a fővezér Görgey Artúrral és a tábornoki karral tárgyalva már nem ütközött különösebb ellenállásba. Tervét április 12-én terjesztette az Országos Honvédelmi Bizottmány, majd másnap az országgyűlés zárt ülése elé.
Az inkább népgyűlésre emlékeztető országgyűlés április 14-én ült össze a debreceni Nagytemplomban. Kossuth hatalmas ívű beszéde felvillanyozta a jelenlevőket, akik közfelkiáltással szavazták meg a Habsburg-Lotharingiai uralkodóház trónfosztását és a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ez kimondta, hogy "Magyarország és a vele törvényesen egyesült Erdély szabad, független, önálló, európai állam.... A Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, s mivel az ország önálló államéletének eltörlésére, a nemzet legyilkolására idegen hatalom fegyveres erejét is használni nem iszonyodott, ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatott a nemzet nevében... Az ország jövendő kormányrendszerét részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyűlés egy ajkú felkiáltásával és közmegegyezéssel kinevezett kormányzó-elnök Kossuth Lajos a maga mellé veendő miniszterekkel kormányozza."
A Nyilatkozat nem váltotta be Kossuth reményeit. A gyorsan felocsúdó békepárt elérte, hogy szétválasszák a kormányzói és a miniszterelnöki tisztséget, s utóbbira a hozzájuk közel álló Szemere Bertalant válasszák meg. Elmaradt a külpolitikai fordulat is: a nagyhatalmak az erőegyensúly érdekében Ausztria fennmaradását választották, Bécsben pedig már eldöntötték, hogy segítséget kérnek Oroszországtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


