Tudomány
A világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választották a Bakony-Balaton-felvidék egykori vulkáni mezőj
A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek, a pliocén-pleisztocén korban, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat hozott létre, a tanúhegyeket
2024.09.04 07:16MTIA Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS) a világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választotta a Bakony-Balaton-felvidék plio-pleisztocén kori freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének fordított tájképét - közölte Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a nemzetközi szervezet korábban már közzétett egy listát a világ első száz földtani örökségi helyszíneiről, amelyet idén augusztusban az IUGS 37., Dél-Koreában rendezett Nemzetközi Földtani Kongresszusán további száz helyszínnel bővítettek. Ezen, a második százas listán szerepel a Veszprém vármegyei helyszín, egyedüli magyarországiként.
A nemzeti park MTI-hez eljuttatott közleményében rámutattak: a Bakony-Balaton-felvidék vulkanikus térségének különlegességét több tényező alkotja. A több mint ezer Celsius fokos kőzetolvadék a földkéreg repedésein keresztül a karbonátos kőzetekben és az üledékekben vízzel érintkezett, így a vulkáni aktivitás heves gőzrobbanásokkal (freatomagmás kitörésekkel) érte el a felszínt. A monogenetikusság pedig azt jelenti, hogy a vulkánok aktivitása egyszeri volt - jelezték.
A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek, a pliocén-pleisztocén korban, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat hozott létre, a tanúhegyeket - írták. Hangsúlyozták, hogy a tanúhegyek nem az egykori vulkáni felszínformákat, hanem azok gyakran gyökerükig lepusztult maradványait, roncsait jelenítik meg.
A Földön gyakoriak az ilyen, úgynevezett fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló hasonló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai értéket ismerte el - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:32 Brutális tűz Észak-Macedóniában - közel 60 halott egy egy éjszakai klubban - videók
- 10:30 A rijádi megállapodások megvalósításáról tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter
- 8:29 Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil
- 6:24 Wesley iskolák - megsemmisítettek két működési engedély visszavonást
- 20:56 Március 15. - Kovács Zoltán: országszerte a legnagyobb rendben zajlottak a rendezvények
- 18:54 Összefogás a krónikus vesebetegség korai felismeréséért és hatékony kezeléséért
- 16:53 DK: az árrésstop mellé vezessék be a kirúgásstopot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06