Gyász
Elhunyt Kovács Gábor szívsebész professzor, Szeged díszpolgára
93 éves volt.
2023.10.24 10:40MTIKilencvenhárom esztendős korában, október 21-én elhunyt Kovács Gábor szívsebész professzor, Szeged díszpolgára - tájékoztatta a város polgármesteri hivatala kedden az MTI-t.
A közlemény szerint Kovács Gábor 1929. december 27-én Szegeden született, 1954-ben szerzett diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Ezután egy évet Sátoraljaújhelyen dolgozott, majd visszatért az egyetem sebészeti műtéttani intézetébe. 1958-tól már a szegedi sebészeti klinikán szívkatéteres laboratóriumot szervezett, új, világszínvonalú módszereket vezetett be és terjesztett el. 1962-ben tíz hónapot töltött ösztöndíjjal Angliában, ahol a mesterséges szív-tüdő készüléket tanulmányozta. Visszatérte után Szegeden is bevezette a műszer használatát, és ennek segítségével sikeresen megindultak a nyitott szívműtétek.
Az 1965-66-os amerikai tanulmányútjának tapasztalatai ismét előrelépést eredményeztek a klinika szívsebészeti osztályán. Útmutatása segítségével elkezdték Szegeden a szívbillentyűk beültetését, valamint megkezdték a csecsemőkori szívműtéteket, és megalakították az ország első intenzív terápiás osztályát.
1960-tól kezdve Szegeden, 1972-től pedig a Pécsi Orvostudományi Egyetemen is oktatta a szívsebészetet, és segédkezett a debreceni egyetem szívsebészképzésének beindításánál is. 1977-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1995-ös nyugdíjba vonulásáig részt vállalt a koszorúér-sebészet elterjesztésben és az önálló szívsebészeti osztály munkájának beindításában.
Több mint százötven publikációja mellett négy könyv társszerzője volt, és részt vett több tudományos szervezet munkájában, vezetésében. Számos szakmai elismerése mellett Szeged városa 2001-ben választotta díszpolgárának.
A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Kovács Gábor szívsebész professzort, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Ónos eső - Lezárták a Normafát a balesetek megelőzése érdekében
- 7:57 Havazás/Ónos eső - OKF: jellemzően árokba csúszott, elakadt járműveket kellett menteni
- 7:42 Vége a tűzszünetnek, folytatódnak a harcok Izrael és a Hamász közt
- 7:30 Hazatért az izraeli túszok hetedik csoportja
- 7:18 Konferencia-liga - Az utolsó pillanatban fordítva győzött a Ferencváros
- 7:15 ORFK: csaknem 14 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön
- 7:12 Megjelent a csok plusz részletszabályait tartalmazó kormányrendelet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06