Történelem
Egy 17. században létesült temető maradványai kerültek elő a II. kerületben
A temető maradványaira a Fővárosi Vízművek által végzett munkálatok során bukkantak rá.
2023.08.17 16:11MTIEgy 1600-as évek végén létesült temető maradványai kerültek elő Budapest II. kerületében, a Szász Károly utcában - közölte a fővárosi kerület önkormányzata csütörtökön az MTI-vel.
Az Őrsi Gergely, kerületi polgármester által jegyzett közlemény szerint a temető maradványaira a Fővárosi Vízművek által végzett munkálatok során bukkantak rá. Mint írták, a feltárt koporsómaradványok és emberi csontok vizsgálatából kiderült, hogy azok száz évnél is régebbiek.
Az önkormányzat történészeket vont be a vizsgálatba, és a Budapesti Történeti Múzeum munkatársainak segítségével állapították meg, hogy minden bizonnyal egy ennél is régebbi temetőt tártak fel, amelyben a 17. század végén, a török hódoltság alól felszabadult budai lakosokat helyezték örök nyugalomra - ismertették.
A feltárt síroknak az önkormányzat igyekszik méltó körülmények között emléket állítani, csütörtökön pedig elszállítottak egy három tonnás sziklát, amely szintén az egykori temető területén lehetett, így a Szász Károly utca felújítási munkálatai zavartalanul folytatódnak - olvasható a II. kerületi önkormányzat közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:56 Magyar kutatók felfedezték, hogyan élhetik túl a rákos sejtek a kemoterápiát
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
- 14:56 Agrometeorológia: a hűvös idő lassítja a növények fejlődését
- 12:43 Tour de Hongrie - Tömegbukás miatt néhány versenyzőt kórházba kell szállítani
- 10:39 Több mint 18 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország északi és déli része között
- 8:36 Országos lefedettségű interaktív térképet indított az UNICEF
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06