Tudomány
Janus-arcú csillag okozott meglepetést a kutatóknak
Úgy tűnik, hogy a fehér törpe egyik oldala szinte teljes egészében hidrogénből, a másik pedig héliumból áll.
2023.07.19 20:54MTIJanus-arcú csillagot fedeztek fel csillagászok, amelynek jellegzetességei a tudósokat is meglepték - számolt be róla a The Guardian online kiadása szerdán.
A Nature című folyóiratban publikált tanulmány szerint úgy tűnik, hogy a fehér törpe egyik oldala szinte teljes egészében hidrogénből, a másik pedig héliumból áll. Ilyen spontán kialakult kettősséget hordozó magányos csillagot korábban nem sikerült még észlelni.
A kutatást vezető Ilaria Caiazzónak, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) asztrofizikusának magyarázata szerint a fehér törpe felszínének két oldala teljesen különböző. Mint mondta, ezen még kollégái is meghökkentek.
A csillagot, amelyet a Hattyú (Cygnus) csillagképben fedeztek fel több mint ezer fényévnyire, a kétarcú római isten után Janusnak nevezték el, tudományos neve pedig ZTF J1901+1458.
A Janust először a Caltech Palomar Obszervatóriumában található Zwicky Transient Facility (ZTF) teleszkópja észlelte.
Caiazzo fehér törpék után kutatott, és az egyik jelölt feltűnt a gyors fényváltozásai miatt. Kiderült, hogy a Janus 15 percenként fordul meg a tengelye körül. A spektrometriás elemzések pedig kimutatták, hogy egyik oldala majdnem csak hidrogént, a másik pedig csaknem kizárólag héliumot tartalmaz.
Közelről nézve a kutatók szerint a csillag mindkét oldala kékes színű és hasonló fényességű lenne, de a héliumos oldal foltosnak látszana, a hidrogénes oldal pedig simának tűnne.
A csillagászok egyik magyarázata szerint a Janus egy ritka átmeneten mehet keresztül, amely a fehér törpék fejlődése során következik be.
A fehér törpék a csillagfejlődés végső stádiumát jelentik, általában nagyjából Föld-méretűre zsugorodnak, miközben tömegük megközelítően a Nap tömegével egyezik meg, ezért sűrűségük nagyon nagy. A fehér törpék extrém magas felszíni hőmérsékletűek, ezért ragyogó fehér fényt bocsátanak ki.
A csillag intenzív gravitációs mezejének hatására a nehezebb elemek a magba süllyednek, a könnyebbek pedig lebegnek, a kétrétegű légkört a héliumréteg fölött egy vékony hidrogénréteg alkotja. Amikor a csillag hőmérséklete 30 ezer Celsius-fok alá hűl, a vastagabb héliumrétegben buborékok képződnek, a hidrogénréteggel keveredik, ami felhígul és eltűnik a szem elől.
Caiazzo magyarázata szerint akadnak olyan fehér törpék, amelyeknek a felszínén a hidrogén helyét a hélium veszi át, és lehetséges, hogy éppen ezt az átmenetet észlelték a Janus esetében.
A tudós elmélete szerint ha ez így van, akkor talán egy aszimmetrikus mágneses mező okozhatja a megfigyelt jelenséget: ugyanis ha a mágneses mező az egyik oldalon erősebb, az korlátozhatja a héliumrétegben történő buborékképződést, míg a másik oldalon bekövetkezik a buborékképződés, és a hidrogénréteg eltűnik.
ZTF J1901+1458 is the heaviest known white dwarf star - 1.35 times the mass of our sun and just 2,100km in diameter.#science #sciencefacts #whitedwarf #whitedwarfstar #ztfj1901 pic.twitter.com/djMu9PbKRx
— Science, Actually (@sciencetruly) May 25, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:41 Rétvári Bence: a kormány megelőlegezi az EU-s forrásokat
- 11:28 Ciszjordániában izraeli katonák megöltek két palesztin fegyverest
- 10:37 Bakondi György: egyre több migráns érkezik a balkáni útvonalra és tart Magyarország felé
- 9:33 Kamion Eb - Kiss Norbert karnyújtásnyira a címvédéstől
- 8:57 Vihar - Riasztást adtak ki hevesebb zivatar veszélye miatt ezekre a járásokra
- 7:56 Rekordmennyiségű pályázat érkezett az Európai Mobilitási Hét programjaira
- 6:55 Május 8. és 12. között rendezik a jövő évi Tour de Hongrie-t
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06