Tudomány
Beethoven hajszálainak DNS-vizsgálatából sem derült ki a zeneszerző halláskárosodásának oka
44 éves korára teljesen elvesztette hallását, de továbbra is remekműveket komponált a zeneszerző.
2023.03.22 20:50MTILudwig van Beethoven hajszálainak DNS-vizsgálata a 196 évvel ezelőtt elhunyt zeneszerző több egészségi problémájára adott magyarázatot, de halláskárosodásának okát továbbra sem sikerült kideríteni.
Miközben megtalálták nála a májbetegség genetikai kockázatát, és kiderítették, hogy életének utolsó hónapjaiban hepatitis B fertőzése volt, ami szintén károsította a máját, arra nem találtak magyarázatot, hogy miért veszítette el a hallását.
A kutatásról a Current Biology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a zeneszerző májbetegségre való hajlama és rendszeres alkoholfogyasztása okozhatott májelégtelenséget, amit széles körben halála okának tartanak.
Beethoven 1827. március 26-án, 56 éves korában Bécsben hunyt el. Még életében rendelkezett is arról, hogy halála után az orvosok tanulmányozzák egészségi problémáit. A halála után végzett boncolás megállapította, hogy májzsugorban szenvedett, amit gyakran okoz a krónikus alkoholfogyasztás.
Axel Schmidt, a Bonni Egyetemi Kórház genetikusa, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, hogy az orvosok számára mindig is rejtély volt, hogy mi okozta egészségi problémáit.
A kutatásban Beethoven levágott hajfürtjeinek hajszálaiból nyertek ki DNS-t. Öt hajtincsről gondolták, hogy szinte bizonyosan a zeneszerzőé lehetett. Három további hajtincs eredetével kapcsolatban azonban kétségek merültek fel. Ezek közül az egyikről kiderült, hogy valójában egy nőtől származott.
A kutatóknak a valóban Beethoventől származó hajaszálakból - mintegy 3 méternyi hosszúságú hajból - sikerült összerakniuk a zeneszerző genomját, amelyből genetikai betegségek jeleit azonosították.
Az nem derült ki egyértelműen, hogy mi okozta gyomor- és bélproblémáit, de nagy valószínűséggel kizárták, hogy Crohn-betegségben, cöliákiában vagy laktózintoleranciában szenvedett volna.
Beethoven májbetegségének kockázata, amely túlnyomórészt két gén - a PNPLA3 és a HFE - mutációjából ered, csaknem megháromszorozta a teljes spektrumú májbetegség kialakulásának kockázatát - mondta Tristan Begg, a Cambridge-i Egyetem biológiai antropológusa, a tanulmány vezető szerzője. Magyarázata szerint ezek a kockázati tényezők a legtöbb esetben nem adnak okot komoly aggodalomra, de az alkoholfogyasztással párosulva már okozhattak betegséget. Mint hangsúlyozta, a DNS-vizsgálat előtt Beethoven májbetegségét kizárólag az alkoholfogasztásnak tulajdonították.
"A legfontosabb kérdés, hogy mi okozta Beethoven halláskárosodását, továbbra is megválaszolatlan maradt" - mondta el Avraham Z. Cooper, az Ohiói Állami Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a vizsgálatban. Hozzátette: talán nem is baj, hogy nem tudjuk meg, hiszen ez a rejtély is hozzá tartozik Beethoven nagyságához.
Beethovennél a progresszív halláscsökkenés 29 éves korában kezdődött és 44 éves korára teljesen elvesztette a hallását, de továbbra is remekműveket komponált.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:24 A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye
- 20:10 Két lövöldözés és egy késeléses támadás is történt vasárnapra virradóan Hollandiában
- 18:17 Hogyan kapcsolódik az USAID a titkos biofegyver-kutatáshoz?
- 16:16 Elmezavarban szenvedő férfi rongálta meg a Szent Péter-bazilika oltárát
- 14:10 Hollywood CIA-kapcsolatai lelepleződtek: Hírességek vagy különleges ügynökök?
- 12:06 Gigaföldrengés - cunamiriadót fújtak a népszerű turistacélpontnál
- 10:47 Kiépített siklóernyős elugrópontot alakítanak ki a Pilis-tetőn
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06