Túl sokan vagyunk?
A Föld túlnépesedése a legsúlyosabb probléma
A gazdasági válságnál is súlyosabb problémát jelent, hogy a túlnépesedett Föld teljes lakosságának nem lehet biztosítani a fejlett országokban eddig megszokott energiafelhasználást és életszínvonalat.
2009.02.24 14:35MTIErről beszélt Haraszthy László környezetvédelmi és vízügyi szakállamtitkár kedden Budapesten, az "V. Hagyomány és természet" című konferencián tartott előadásában. Haraszthy László kijelentette: a nyugati világ az elmúlt évtizedekben "brutálisabb gyarmatosítást hajtott végre, mint korábban bármelyik civilizáció".
A szakember szerint a "könnyű életet biztosító" fejlett országokban annyira "elharapódzott" az energiafelhasználás, hogy azt a bolygó tartalékai már nem bírják el.
Ezzel szemben az afrikai államok lakosai átlagosan négyszázszor kevesebb energiát használnak, mint az Egyesült Államok állampolgárai. Haraszthy László hangsúlyozta: a megújuló energiaforrások alkalmazásával is óvatosan kell bánni, hosszú távon szerinte ugyanis csak a napenergia jelenthet igazi alternatívát.
Rámutatott: az olyan egyéb, ma még környezetbarátnak mondott megoldások - mint például a biomassza-égetés, vagy a víz- és szélerőművek alkalmazása - rendkívül sok "kapcsolt" károsanyag- kibocsátással járnak, illetve nem képesek globális mértékben kielégíteni az energiafogyasztást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


