Gizella-ereklyét kapott a nyárlőrinci plébánia
Egy régesrégi ujjpercet küldtek a plébániának!
Egy ujjpercet adományoztak szerdán a nyárlőrinci plébániának abból az ereklyeként tisztelt kézközépcsontból, amelyet néhány éve őriznek a veszprémi érsekségen Szent István király feleségére, Bajor (Bambergi) Gizellára emlékezve és emlékeztetve.
2009.02.11 17:26MTIA Márfi Gyula veszprémi érsek által átadott Gizella-ereklyét Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, valamint Bagi Ferenc, Lakitelek és Nyárlőrinc plébánosa vette át a veszprémi érsekségen.
Lezsák Sándor kiemelte, hogy a Lakitelekkel szomszédos Szentkirályon őrzik államalapító Szent István királyunk egy koponyaszilánkját, Lakiteleken Szent Imre-ereklye látható, most pedig a másik szomszédos település, Nyárlőrinc kapott egy Gizella-ereklyét.
Lakiteleken és két szomszédos településén "együtt van tehát a szent család" - mondta a politikus.
Ezután minden évben augusztus 20-án, illetve e nap körül valamikor tartják majd meg a Szent Család elnevezésű ünnepet - tette hozzá Lezsák Sándor, megjegyezve: idén augusztus 23-án lesz az első Szent Család-ünnep Lakitelken.
Tájékoztatott ugyanakkor arról is, hogy május 9-én, Gizella napján a kalocsai érsek celebrál majd szent misét Nyárlőrincen, amelyen bemutatja a szent ereklyét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


