Tudomány
Gazdag leletanyag került elő a Mohácsi Nemzeti Emlékhely egyik tömegsírjából
A feltárást azért végzik, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet.
2021.07.08 03:30MTIA reméltnél is nagyobb arányban kerültek elő leletek a Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata során - jelentették be a kutatás résztvevői a Duna-parti városban sajtótájékoztatón szerdán.
Závoczky Szabolcs, a területet kezelő és az emlékhelyet fenntartó Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője az emlékhelyen tartott eseményen emlékeztetett rá: antropológusok és régészek közreműködésével tavaly augusztusban kezdődött meg a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjainak éveken át tartó tudományos vizsgálata.
Az Agrárminisztérium támogatásával, mintegy öt éven át zajló munkálatok során a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) régészei és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) antropológusai által végzett régészeti feltárás magában foglalja a tömegsírok felnyitását, a csontvázak különválasztását, osztályozását, antropológiai morfológiai vizsgálatát, valamint a régészeti leletmentést. A feltárást azért végzik, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet, továbbá, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhely a nemzeti kegyeleti szempontoknak megfelelően új interaktív kiállítás keretében mutassa be a látogatóknak a magyarság egyik legfontosabb, sorsfordító történelmi eseményét.
Bertók Gábor régész, a JPM megbízott igazgatója azt mondta, az öt tömegsír közül az első feltárása várhatóan nyár végére, ősz elejére fejeződhet be. Az eddigi munkálatok során a reméltnél is gazdagabb leletanyag került elő a földből, annak tisztítása és vizsgálata a következő időszakban kezdődik, majd az információk kiértékelését végzik el a szakemberek.
Pálfi György antropológus, az SZTE Embertani Tanszékének vezetője elmondta: a III. számú tömegsírban nyugvókról már most is vannak előzetes feltételezéseik, amelyek kivégzésre utalnak, de ezeket alapos laboratóriumi munkával kell megerősíteni a következő egy évben.
Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: a legfontosabb, hogy az 1526-os mohácsi csata 500. évfordulóján keresztény szertartás keretében megadhassák a végtisztességet a megalázó módon eltemetett mártíroknak, ehhez pedig fejlesztéseket, beruházásokat is végre kell hajtani.
A képviselő elmondta: az emlékhelyen megvalósuló fejlesztésekkel azt akarják elérni, hogy a fél évezredes évfordulón méltó körülmények között emlékezhessenek az emberek a nemzet a sorsfordító pillanataira. Meglátása szerint olyan emlékhelyet kell létrehozni, amely egyszerre állít emléket az 1526-os vesztes és az 1687-es győztes mohácsi (más elnevezéssel nagyharsányi, Szársomlyó-hegyi vagy villányi) csatának.
Az eseményen felhívták a figyelmet arra, hogy a feltárás ideje alatt az idén Az év emlékhelyévé nyilvánított Mohácsi Nemzeti Emlékhely változatlanul fogad látogatókat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:17 A kvantumpöttyök felfedezői kapják a kémiai Nobel-díjat
- 13:34 Szijjártó: Magyarország és Szlovénia megállapodott a földgázvezetékek összekötéséről
- 12:57 Gulyás Balázs: a két Nobel-díjtól óriási lendületet kap a magyar tudomány
- 12:52 Több száz kilogramm dohányt foglalt le Szabolcsban a NAV
- 12:21 NAV: szabálytalanságok miatt több millió forintos bírságot szabtak ki távol-keleti üzletekre
- 12:15 Szijjártó: a kormány garanciát akar arra, hogy az OTP ne kerülhessen fel újra az ukrán feketelistára
- 12:11 Szlovákia ideiglenesen visszaállítja az ellenőrzéseket a magyar határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06