Tudomány
Az év legnagyobb aszteroidája száguld el a Föld mellett hamarosan
Az aszteroida óránként 124 ezer kilométeres sebességgel száguld el a Föld mellett, az aszteroidák többségénél gyorsabban.
2021.03.12 17:25MTIAz év legnagyobb aszteroidája halad el a Föld közelében március 21-én - jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A 2001 FO32 jelzésű meteorit a potenciálisan veszélyes kisbolygók kategóriájába tartozik, de a NASA szerint nem jelent veszélyt az emberiségre, a kevesebb mint egy kilométer átmérőjű égitest mintegy kétmillió kilométerre halad el a bolygónk mellett, vagyis legközelebbi pontján is ötször olyan távol lesz a Földtől, mint a Hold.
Az aszteroida óránként 124 ezer kilométeres sebességgel száguld el a Föld mellett, az aszteroidák többségénél gyorsabban - közölte a NASA.
A kisbolygót 2001 márciusában fedezték fel, a csillagászok azóta követik az útját.
Közepes erősségű távcsővel a déli féltekén és az északi félteke alacsonyabb szélességi köreiben az amatőr csillagászok is láthatják az aszteroidát, amelynek "látogatása" a NASA szerint kivételes lehetőséget nyújt a hivatásos csillagászoknak az égitest tanulmányozására.
Az elkövetkező 100 évben egyetlen nagyobb ismert aszteroida sem fog becsapódni a Földön, és nagyon kicsi az esélye annak, hogy a jövőben felfedezendő kisbolygók bármelyike is kárt okozna bolygónkban - közölte a NASA.
Mindazonáltal minél többet tudunk róluk, annál inkább felkészülhetünk egy esetlegesen veszélyt jelentő aszteroida elhárítására - írták közleményükben a kutatók.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06