Tudomány
A gibbonfélék legkorábbi ismert ősének kövületét fedezték fel Indiában
Csaknem egy évszázad óta ez az első új fosszilis emberszabású majomfaj, amelyet a híres lelőhelyen, Ramnagarban felfedeztek.
2020.09.28 06:30MTIA ma élő gibbonfélék legkorábbi ismert őseként azonosították a kutatók azt az újonnan felfedezett emberszabású majmot, amelynek 13 millió éves ősmaradványát India északi részén tárták fel.
A New York-i Hunter College adjunktusa, Christopher C. Gilbert által felfedezett alsó zápfog egy eddig ismeretlen nemzetségbe és fajba (Kapi ramnagarensis) tartozó egyedé volt.
Csaknem egy évszázad óta ez az első új fosszilis emberszabású majomfaj, amelyet a híres lelőhelyen, Ramnagarban felfedeztek - olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
"Azonnal tudtuk, hogy egy főemlős fogáról van szó, de a területen addig feltárt egyetlen főemlőséhez sem hasonlított" - idézte fel a szakember, hozzátéve, hogy a zápfog alakja és mérete alapján az első tippjük az volt, hogy a gibbonfélék egy ősétől származhat.
A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban publikált eredmények szerint a zápfogat még 2015-ben fedezték fel. Azóta számos vizsgálatot elvégeztek rajta annak megerősítéséért, hogy valóban egy eddig ismeretlen faj egyedétől származik, és hogy elhelyezzék az emberszabásúak családfáján.
A szakemberek szerint a Ramnagarban talált fog legkevesebb 5 millió évvel régebbi az eddig ismert legkorábbi gibbonfosszíliánál, betekintést nyújtva a család evolúciójának korai szakaszába.
A szakemberek szerint a zápfog kora bizonyítja, hogy a nagy emberszabású majmok - köztük az orangutánok ősei - és a gibbonfélék Afrikából Ázsiába vándorlása nagyjából azonos időben és útvonalon történt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


