Tudomány
Bizánci korból származó keresztény kolostort találtak Észak-Izraelben
A régészek rábukkantak egy relikviák őrzését szolgáló kődobozra is, de sajnos üresen.
2020.07.29 09:38MTIHatodik századból származó keresztény kolostort találtak Észak-Izraelben, Kafr Kama faluban - jelentette a Háárec című újság honlapja.
A Jézus színeváltozásának helyet adó Tábor-hegytől mintegy 10 kilométerre fekvő cserkesz faluban egy új játszótér építése közben bukkantak elő a bizánci mozaikok, melyek a régészek szerint egy kolostor padlózatát díszíthették.
A közelben fél évszázaddal korábban már találtak egy ebből a korból származó kisebb építményt, amely a korabeli falu temploma lehetett, és amelynél a most előbukkant épület jóval nagyobb volt a föld alatti radarvizsgálatok szerint, és több kisebb helyiséget is tartalmazott.
Az egykori kolostor - esetleg templom - 12 méter széles és 36 méter hosszú volt az ásatásokat az Izraeli Régészeti Hatósággal (IAA) együttműködésben vezető Moti Aviam, az észak-izraeli Kinneret Főiskola régésze szerint. Aviam elsősorban Galilea az i. sz. 4-től a 7. századig tartó bizánci korszakát kutatja.
"Ez egy váratlan felfedezés volt" - mesélte a lapnak Nurit Feig, az IAA régésze. "Kicsiny leletmentő ásatásnak indult, amelyet kibővítettünk, amikor kiderült, hogy egy ősi templom felett állunk" - tette hozzá.
A feltárás közben kiderült, hogy az épülethez tartozott egy udvar, egy előcsarnok, egy központi terem, és három hajó is. A galileai templomok általában egy vagy három hajóval rendelkeznek.
A régészek rábukkantak egy relikviák őrzését szolgáló kődobozra is, de sajnos üresen. "A másik, Kafr Kama-ban talált ősi templomnak is volt ilyen zárt kődoboza, és abban csontokat találtak" - mondta Aviam.
A szakember szerint ebben a korban számos helyen volt a településeken is kolostor, nem csak a remeték sivatagi elvonulását szolgálták az ilyen közösségek. Noha a jelek alapján erre következtettek, de nincs rá egyértelmű bizonyíték, például feliratok, hogy kolostor volt a megtalált épület, esetleg templom is lehetett.
Az sem derül ki a helyi leletekből, hogy miből, hogyan éltek itt a szerzetesek. Más galileai kolostorokban főként mezőgazdasággal foglalkoztak, olívaolajat és bort készítettek. Az viszont biztos, hogy az idők során erősen megsérült mozaikok voltak a padlón. Ezen geometriai motívumok és néhány virág látható fekete és piros színben, de lehet, hogy voltak más képek is, amelyek azonban eltűntek.
Nyugat-Galileában a bizánci korban mintegy száz templom és kolostor állt, Akkoriban Felső-Galilea nyugati részén főként keresztények éltek, míg a keleti részén zsidók. Alsó-Galileában, délen főként zsidó települések voltak, ahova betelepedtek a keresztények is. Így olyan falvak is voltak, mint a két egyházi épületet is emelő, a mai Kafr Kama helyén álló egykori település, melynek nem tudjuk a korabeli nevét.
Egyelőre nem világos, hogy mi lesz a maradványok sorsa feltárásuk és tudományos dokumentálásuk után, ez elsősorban a cserkesz falu hatóságaitól függ. Jelenleg mintegy négyezer szunnita muzulmán cserkesz él két faluban Izraelben: Kafr Kamában és Rihaniában.
A cserkeszeket az 1870-es években, az oszmán birodalom idején telepítették le Galileában, amikor az orosz cár elfoglalta korábbi otthonukat, a Kaukázus északi részét, és menekülni kényszerültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


