Tudomány
A világ legkisebb dinoszaurusztojását fedezték fel Japánban
Egy kicsi, nem repülő theropodáé lehet.
2020.06.23 14:01MTIA világ legkisebb dinoszaurusztojását fedezték fel Japán nyugati részén, a fosszília 4,5 centiméterszer két centiméteres - közölték kedden japán paleontológusok.
A tojás több mint 100 millió éves lehet és a korakréta földtörténeti időszakból származó kőzetrétegben találták Hjogo tartomány Tamba településénél. Súlya egykoron tíz gramm lehetett.
A Cukuba Egyetem és a hjogói Természeti és Emberi Tevékenység Múzeuma kutatói vizsgálták meg a megkövesedett leletet, akik úgy vélik, hogy egy kicsi, nem repülő theropodáé lehet a tojás.
A kicsiny dinoszauruszoktól alig maradt hátra csontvázmaradvány szemben a nagytestűekkel, mint a T.rex, amely szintén a hüllőmedencéjű dinoszauruszok két lábon járó csoportjába tartozó theropoda volt - mondta Tanaka Kohei, a Cukuba Egyetem kutatója, aki reményét fejezte ki, hogy a felfedezés segíti megvilágítani, miként szaporodtak a kistestű dinoszauruszok.
A tudósok által 2015 és 2019 között vizsgált kőzetréteg 110 millió éves. Benne négy tojásfosszíliát és mintegy 1300 tojáshéjdarabot találtak.
A legkisebb tojáslelet a Himeoolithus murakamii nevet kapta.
A kutatók szerint a leletek azt mutatják, hogy a különféle kistestű dinoszauruszok együtt költöttek a térségben, amelyet a korakréta időszakból származó dinoszaurusz tojásfosszíliák egyik leggazdagabb lelőhelyenek tartják.
Dinoszaurosztojás-fosszíliákat találtak már máshol is, például Spanyolországban vagy Mongóliában, de többségük 5-7 centimter hosszú volt és mintegy 30 gramm súlyú.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


