Tudomány
Az emberi agy és a mesterséges intelligencia működését kutatják az MTA kutatói
A mesterséges intelligencia és a valós rendszerek matematikáját vizsgálják magyar kutatók, akik németországi majomkísérletek eredményeit értékelve találtak különbséget a rendszerek működési elvei között.
2019.02.11 12:54ma.huA mesterséges intelligencia a mesterséges rendszerekben megpróbálja reprodukálni a valós képességeket, ilyen például a látás. Azt a matematikát kutatják, amely ezek mögött a valós képességek mögött rejlik - magyarázta Orbán Gergő, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A mi feladatunk az, hogy a biológiai rendszerek mögött találjuk meg ugyanezt a fajta matematikát - mondta el a kutatócsoport vezetője egy nemrég megjelent publikáció kapcsán, hozzátéve: munkájuk során azt vizsgálják, hogy a különböző rendszerek működési elve, matematikája mennyiben hasonlít vagy tér el egymástól. A kutatás eredményei az agy működésének jobb megértését segítik.
Elmondása szerint a mesterséges neurális hálózatok alapján megjósolható, hogy nehezebb helyzetben hogyan ismerjük fel a külvilágot. Ehhez képest majmokat vizsgálva azt tapasztalták, hogy a biológiai rendszerek "matematikája" valamilyen módon eltért a mesterséges rendszerekétől.
A különbséget úgy foglalta össze a kutató, hogy míg a mesterséges technológia azt a bizonytalanságot, ami azzal kapcsolatos, hogy miként értelmezzük a világot, nem tudta reprezentálni, addig az agy által megvalósított matematika képes volt erre.
A kutatók Wolf Singer, az MTA külső tagja frankfurti laboratóriumában végzett majomkísérletek eredményeit értékelve arra jutottak, hogy az agy egyfajta belső modellhez viszonyítva érzékeli a külvilágot. A majom idegsejtjei tehát segítenek megérteni, hogy mely matematikai elvek képezik a biológiai intelligencia alapját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
- 6:59 Mozdulni sem tudott a síneken fekvő kutya - az utolsó pillanatban mentették meg
- 22:52 Elárasztotta a tenger Kalifornia utcáit - lecsapott Rachel
- 20:30 102. születésnapján került a sürgősségire - megható, amit az ápolók tettek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


