Régészet
Az eddig ismerteknél régebbi kézlenyomatokat fedeztek fel az Altamira-barlangban
Az UNESCO világörökség részének számító észak-spanyolországi Altamira-barlangban három új, legalább 20 ezer évesre becsült kéznyomatot azonosítottak kutatók.
2019.01.29 06:24ma.huAz Európai Unió által támogatott "Handpas. A múlt kezei" elnevezésű projekt keretében végzett dokumentációs munka során bukkantak rá és tanulmányozták behatóan a barlangrajzokat, amelyekkel együtt összesen kilencre nőtt az Altamira ismert paleolitikumi tenyérlenyomatainak száma. A szakértők "szinte teljes bizonyossággal" állítják, hogy a rajzok több mint 20 ezer évesek, korábbiak mint a barlang világhírű bölényábrázolásai, azonban nincsenek jó állapotban, ezért nehezen lehet őket észrevenni, és nehezíti a vizsgálatukat is - részletezte Carmen de las Heras, az Altamira Múzeum igazgató-helyettese.
Beszámolója szerint a kilenc kéznyomból egy úgynevezett negatív technikával készült, vagyis a barlang plafonjára támaszkodó tenyeret festették körbe, a többit pedig épp fordítva csinálhatták, a befestett kezet nyomták a sziklafalra. Érdekességként kiemelte, hogy az egyik lenyomat gyereké lehet - erre utal annak mérete, valamint a rajz helyének magassága -, ami kivételesnek számít, mivel ebből az időszakból kevés hasonló lelet maradt fenn.
A Santander városától mintegy 30 kilométerre nyugatra található, 280 méter hosszú, több teremből, folyosóból álló mészkőbarlang mennyezetén 1879-ben fedezték fel az ősember festményeit és sziklarajzait. A freskók az úgynevezett magdaléni kultúra idején, Kr. e. 13 500 körül készülhettek. A barlang sziklafalát, mennyezetét bölény-, vaddisznó-, vadló- és szarvasábrázolások díszítik.
A barlang 1985 óta számít a világörökség részének, ám látogatóinak számát erősen korlátozták, évente kevesebb mint 250 embert engednek be, akiket kisorsolnak a jelentkezők közül. A turisták csak védőöltözetben léphetnek be az Altamira-barlangba, és 37 percet tölthetnek el odabent egy kísérővel. A korlátozásra a festmények megőrzése érdekében volt szükség. A nagy érdeklődés miatt viszont 2001-ben megnyitották az Altamira-barlang hasonmását az eredeti közelében, amely az elmúlt évben több mint 280 ezer látogatót fogadott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
- 10:58 Megtalálták Vitézy Dávid rajzfilmes hasonmását
- 8:32 Leragasztott dobozban dobtak ki három kiscicát Miskolcon - esélyük sem volt kijutni
- 6:26 Lezárt uzsonnás dobozban hagytak három újszülött kiscicát az erdő szélén Ócsán
- 22:06 Több helyszínen is kutatást tartott a rendőrség a játékmotorok ügyében
- 20:05 Nyomoz a rendőrség az Eximbank ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


