Csillagászat
Még az idén felbocsáthatják az űrbe az európai diákműholdat rajta magyar eszközökkel
TRITEL.
2018.10.13 23:43MTIA végső tesztek vannak már csak hátra, ezt követően még az idén elindulhat az európai diákműhold, rajta magyar műszerekkel és berendezésekkel - közölte az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportja.
Sikerrel befejeződtek az európai diákműhold, az ESEO (European Student Earth Orbiter) rázástesztjei a SITAEL olasz űripari cég rázólaboratóriumában. A mikroműhold, amelynek fedélzetén a magyar fejlesztésű TRITEL műszer egy módosított változata is helyet kapott, jelenleg az Európai Űrügynökség technológiai központjában várja, hogy végső környezeti tesztelésnek (termo-vákuum, elektromágneses kompatibilitási és funkcionális tesztek) vessék alá.
Ha sikeresen zárulnak a végső tesztek, akkor a műhold október utolsó hetében indulhat útnak Amerikába, hogy egy Falcon 9-es rakétával elindulhasson a világűrbe november közepén - számolt be az ESEO program jelenlegi állásáról Zábori Balázs, az ESEO-TRITEL csapat vezetője az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Űrdozimetriai Kutatócsoportjának honlapján.
Az ESEO-n repülő, az MTA EK és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) által közösen fejlesztett TRITEL műszer a műhold pályája mentén a kozmikus sugárzási környezetet vizsgálja majd - olvasható a projekt honlapján.
Ezen kívül szintén a diákműhold fedélzetén kapott helyet, több más műszerrel együtt, a BME-n fejlesztett plazmadiagnosztizáló készülék, valamint ugyancsak a BME-n készült a mikroműhold központi energiaellátó rendszere is.
A 45 kilogramm tömegű műholdat, amely 94 perc alatt kerüli meg egyszer a Földet, 90 kisméretű műhold társaságában bocsátják fel a világűrbe novemberben. A diákműhold élettartama a tervek szerint 6 hónap lesz.
Az Európai Űrügynökség Oktatási Irodája által meghirdetett program keretében különböző európai egyetemek több száz hallgatója dolgozott a műhold létrehozásán, a diákok részt vettek annak tervezésében, építésében, tesztelésében, fejlesztésében a SITAEL olasz űripari cég gondozásában. A program több mint tíz éve kezdődött.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


