Űrkutatás
Magyar kutatók mehetnek a NASA Hold körüli űrrepülési programjába
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) munkatársai meghívást kaptak az Orion űrhajó EM-1 jelzésű Hold körüli repülésének programjába.
2018.09.19 16:48MTIAz MTA Energiatudományi Kutatóközpontjában (EK) működő Űrdozimetriai Kutatócsoport passzív dózismérő detektoraival veszt részt a tudományos programban - közölte Hirn Attila, az Űrdozimetriai Kutatócsoport vezetője, a kutatóközpont honlapján.
A kutatócsoport munkatársai hasonló detektorokkal 2001 óta vesznek részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) végzett kozmikus sugárzási és dózismérésekben. Ennek köszönhetően hívták meg az MTA EK-t a napokban a NASA MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) kísérletében való részvételre.
A kísérletben az űrhajósok helyére 1-1 antropomorf - azaz emberszerű - női fantomot helyeznek el, melyeket különféle passzív és aktív dózismérőkkel látnak el a fantom felszínén és annak belsejében. Az egyik fantom az izraeli StemRad cég által fejlesztett AstroRad sugárvédelmi mellényt fogja viselni, így annak árnyékolási képességeit éles küldetésben is vizsgálhatják.
Az Orion űrhajó az EM-1 küldetés során csaknem három hétig tartó Hold körüli repülést követően tér vissza a Földre.
A NASA új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére legkorábban 2019 végén kerül sor - olvasható a közlésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


