Állati
Ázsiai elefántok érkeztek a Szegedi Vadasparkba
Három ázsiai elefánt (Elephas maximus) érkezett a Szegedi Vadasparkba, a fiatal bikákat az állatkert Angkort, a khmer templomvárost idéző elefántházának átadásán, május 27-én figyelhetik meg először a látogatók.
2018.05.17 15:11MTIAz állatokat speciális járműveken szállították a csongrádi megyeszékhelyre. Shah Rukh és Shanti, a két tízéves hím egy-egy konténerben érkezett az osnabrücki állatkertből, az ötéves Taru pedig egy ládában tette meg a Hannover és Szeged közti utat - mondta el Veprik Róbert igazgató.
Az állatok fuvarozását az elefántok szállításában világszerte az egyik legtapasztaltabbnak számító szakember, Roy Smith végezte, rajta kívül a német elefántgondozók is elkísértek az ottani látogatók kedvenceit. Az állatokat megszokott, régi gondozóik hívták ki a szállítóalkalmatosságukból, amelyet ki könnyebben, ki nehezebben hagyott el, de végül estére már valamennyien elfoglalták a saját helyüket az elefántházban. Taru el is kezdett ismerkedni új csapattársaival, akik ormányukkal üdvözölték a fiatalabb állatot.
A Szegedi Vadaspark történetének eddigi legnagyobb, 480 millió forintos beruházással, uniós támogatással felépült elefántháza öt állat tartására alkalmas. Hideg időben az elefántokat a hatméteres belmagasságú belső kifutóban láthatják a vendégek, az épülethez pedig az ország legnagyobb 7 ezer négyzetméteres elefántkifutója kapcsolódik. A tervek szerint később elefánttehenek is érkeznek a Tisza-parti városba, és az állatkert a tenyészprogramba is bekapcsolódik.
Az elefántházban szarvcsőrű madarak és ázsiai kiskarmú vidrák is várják majd a látogatókat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


