Természevédelem
Kikelt a gemenci feketególyapár első fiókája
Kikelt az első fióka annak a gemenci feketególyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerákkal követi nyomon a gemenci erdőgazdaság, így az eseményt is élőben közvetítették.
2018.05.02 10:32MTIA fióka május 1-jén este fél hét előtt néhány perccel kelt ki, további három fióka világra jötte az elkövetkező napokban várható - írta az erdőgazdaság az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A gemenci erdő keselyűsi részén lévő fészeknek Tóbiás, a hím és Sára, a tojó visszatérő lakója. Tóbiás életét 2013 óta lehet figyelni webkamerán keresztül a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően.
Tóbiás idén is elsőként érkezett meg az országba a fekete gólyák közül, március 2-án délután szállt le gemenci fészkére. Sára március közepén jött meg; helyreállították a fészküket, az első tojást március 29-én rakta le a tojó.
A gólyák webkamerás megfigyelése nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az interneten - írták.
Arra is kitértek, hogy a webkamerák képeit figyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek az események egyaránt hozzátartoznak a természet rendjéhez.
Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a gemenci erdőbe.
Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezután néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon át vezet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06