Tragédia
Stephen Hawking hamvai Darwin és Newton mellé kerülnek
A Westminsteri apátság sírkertjében helyezik örök nyugalomra.
2018.03.20 17:37ma.huStephen Hawking világhírű elméleti fizikus hamvait Sir Isaac Newton és Charles Darwin sírjához közel helyezik örök nyugalomra a Westminsteri apátságban.
Mint ismeretes, a professzor 76 éves korában halt meg, a nemzetközi pí-napon és Einstein születésnapján. Ő volt a világ egyik vezető elméleti fizikusa. Nem csupán kiemelkedő szakmai sikerei által ismert, hanem a laikusoknak szóló ismeretterjesztési munkássága révén is azon kevés tudós közé sorolható, akik részei lettek a populáris kultúrának is, mint például Albert Einstein. Aki szintén 76 évet élt.
Stephen Hawkinget több, az emberiség jövőjére vonatkozó igen sötét jóslatot tett közzé. Szűk egy évvel ezelőtt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban emlegetett világvégét, tavaly májusban pedig azt mondta, az emberiségnek 100 éve van hátra (a Földön). Halála előtt egy tévéműsorban szólalt meg, azt mondta: tudja, mi volt az ősrobbanás előtt.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


