Lelet
Ritkaságnak számító madárfióka-kövületet azonosítottak a kutatók
Egy 127 millió évvel ezelőtt kikelt madárfióka megkövesedett maradványait azonosították a kutatók, akik szerint a parányi teremtmény a primitív madarak egy csoportjába tartozott és annak idején a dinoszauruszokkal osztozott a bolygón.
2018.03.06 06:29MTIA Nature Communications című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői szerint a 250-66 millió évvel ezelőtt élt ősmadarak fosszíliái nagyon ritkák, ezen belül is a fiókák megkövesedett maradványai a "ritka kövületek legritkábbjai" közé tartoznak - írja a BBC News.
Az apró teremtmény az Enantiornithes madarak csoportjába tartozott. Ezek többsége foggal és karomban végződő ujjakkal rendelkezett, de ezeket leszámítva nagyon hasonlítottak a modern madarakhoz.
"Elképesztő azt látni, hogy a ma élő madarak jellegzetességeinek egy része már több mint százmillió évvel ezelőtt is létezett" - mondta Luis Chiappe, a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum munkatársa.
A fióka valamivel kisebb volt, mint az ember kisujja és mindössze 10 grammot nyomott. A madár nem sokkal a tojás elhagyása után pusztult el, egyedülálló betekintést nyújtva a kutatóknak az ősmadarak fejlődésének egy kritikus szakaszába.
A kutatásban részt vevő brit, spanyol, svéd és amerikai szakemberek a legkorszerűbb technológiákat alkalmazva tanulmányozták a megkövesedett csontokat. A fosszíliákban a kémiai elemek eloszlását kimutató részecskegyorsító, a szinkrotron segítségével végzett vizsgálat kimutatta, hogy a fióka valószínűleg még nem tudott repülni, mivel bizonyos csontjai még nem fejlődtek ki teljesen.
A fosszíliát még évekkel ezelőtt fedezték fel a spanyolországi Las Hoyas lelőhelyen, ám egészen mostanáig nem nagyon tanulmányozták.
A mostani vizsgálatot vezető Fabien Knoll, a Manchesteri Egyetem munkatársa szerint ennek az volt az oka, hogy a kutatók akkoriban még nem rendelkeztek a csontfejlődés ilyen szintű vizsgálatához szükséges technológiákkal.
A csontfejlődés tanulmányozása rengeteg mindent elárulhat a fiatal madarakról. Ezek az ősmadárfiókák talán olyanok voltak, mint a modern csibék, amelyeknek a születésüktől fogva van tollazatuk és képesek járkálni, de lehet, hogy inkább a törpepapagájokra hasonlítottak, amelyek tollak nélkül, csukott szemmel kelnek ki a tojásból és szülői gondoskodásra szorulnak.
A tanulmány azt sugallja, hogy a mintegy 66 millió éve, a kréta és a tercier földtörténeti kor határán kihalt Enantiornithes madarak nagyon sokszínűek voltak a viselkedésük és a fejlődésük szempontjából.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


