Űrkutatás
"Őrületesen közel" halad el mellettünk egy házméretű aszteroida
Egy házméretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett mintegy 44 ezer kilométernyi távolságban, a Hold röppályáján belül.
2017.08.11 11:35MTIEz a Föld-Hold távolságnak egynyolcada, és az aszteroida éppen elkerüli a Föld körül mintegy 36 ezer kilométeres távolságban keringő úgynevezett geostacionárius műholdakat.
"Nem fog becsapódni a Földbe. Ez a legfontosabb dolog, amit el kell mondani" - közölte Detlef Koschny, az ESA Föld-közeli objektumokkal foglalkozó részlegének vezetője.
A TC4 nevű, mintegy 15-30 méteres aszteroida 2012 októberében is elsuhant a Föld mellett, akkor viszont kétszer ekkora távolságban. A kutatók számítottak rá, hogy az aszteroida visszatér, azt azonban nem tudták, mennyire kerül közel. A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (VLT) segítségével viszont sikerült követni az aszteroidát és meghatározni a távolságát.
"Őrületesen közel van" - mondta Rolf Densing, a németországi Darmstadtban lévő európai űrkutatási operációs központ vezetője. Hozzátette: a Földtől legtávolabbi műholdak 36 ezer kilométerre vannak, úgyhogy ezeket épphogy elkerüli az aszteroida. Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kell aggódni emiatt, mivel a számítások megbízhatóak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06