Űrkutatás
Meghívták a NASA-hoz a kisfiút, aki bolygóvédőnek jelentkezett
A 9 éves Jack Davis a "Galaxis őrzőjeként" pályázott az űrkutatási ügynökség álláshirdetésére. A bolygótudományi osztály vezetője személyesen válaszolt neki.
2017.08.08 10:55ma.huAhogy arról korábban mi is beszámoltunk profi bolygóvédőt keres a NASA. A különös álláshirdetésre egy 9 éves kisfiú is jelentkezett; mi több, a magát a "Galaxis őrzőjének" tartó Jack Davis választ is kapott az űrügynökségtől - írja az IFL Science.
Fotó: NASA
A kissrác a NASA-nak címzett levelében azt írta, hogy fiatal kora ellenére, több okból is alkalmasnak érzi magát a posztra: például azért, mert a nővére szerint valójában ős is egy idegen. Megemlíti azt is, milyen sok űrlényekkel kapcsolatos filmet és sorozatot látott, illetve azt, hogy elég jó videójátékokban. A legfontosabb erénye azonban az, hogy bőven lesz ideje megtanulni úgy gondolkodni, ahogy egy idegen.
James L. Green, a bolygótudományi osztály igazgatója személyesen válaszolt neki. Mint írta, nagyon örül, hogy egy annyira elkötelezett fiatalember jelentkezésének, mint amilyen Jack Davis. Hozzátette, hogy reméli, Jack szorgalmasan tanul majd, és egy napon valóban a hivatalnak fog dolgozni. Addig is meghívta a NASA-hoz a fiút, hogy nézzen kicsit körbe náluk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


