"Elveszti motivációját" - robotszínház, robotdráma
Robotszínészek egy japán színpadon
A táncoló és házőrző robotok után itt vannak a robotszínészek: Oszakában debütáltak egy ember-robot színházi produkcióban. Az oszakai egyetem színpadán bemutatott darab a közeli jövőben játszódik.
2008.11.27 13:11MTIA drámai konfliktus abból alakul ki, hogy egy fiatal pár két háztartási robotja közül az egyik elveszti motivációját. A színészetre programozott gépek képesek arra, hogy párbeszédet folytassanak valódi kollégáikkal, és beléjük táplálták a színpadi mozgást is.
Oriza Hirata drámaíró szerint az Én, a dolgozó című színmű az ember és technika közötti kapcsolat kérdését feszegeti. A depressziós robot az egyik diskurzusban arra panaszkodik, hogy unalmas és lealacsonyító feladatokra kényszerítik, és azt firtatja, vajon milyen szerepe is van az emberek (gazdái) életében.
A játék egyelőre csupán húszperces, de a tervek szerint rendes előadásnyi hosszúságúra hizlalják majd 2010-re. A robotszínészeket a Mitsubishi gyártotta, de programját az egyetem szakértői fejlesztették ki két hónap alatt. A gépember egy méter magas, és típusát korábban elsősorban házfelügyeletre és titkári feladatokra használták.
Ha ez így megy tovább, hamarosan autogramot fognak osztogatni és menekülniük kell a paparazzik elől, holott még azt sem tudjuk, hogy vajon kedvükre való-e a színészi karrier - írta a BBC csütörtöki tudósítása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


