Programajánló
A nándorfehérvári diadalra emlékeznek Szegeden
Ismeretterjesztő előadással, lovagkori hadijátékokkal, táncbemutatókkal, gyermekprogramokkal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences kolostorban és a rendház szomszédságában, a Mátyás téren a hétvégén.
2017.07.19 00:30MTIA nándorfehérvári diadal 550. évfordulóján, 2006-ban a szegedi Ferences Rendház Alsóvárosi Kultúrházának munkatársai azzal a szándékkal hívták életre a Hunyadi János török fölött aratott győzelmére emlékező rendezvényt, hogy a sajnos nagyszámú nemzeti gyásznapjaink mellett a világraszóló győzelmeink előtt is méltóképpen tisztelegjenek.
1456 nyarán a Kapisztrán Szent János vezetésével dél felé vonuló keresztesek megálltak a szegedi ferences rendház mellett, a mai Mátyás téren, így az Emléknapoknak helyszíne révén közvetlen kapcsolata is van a történelmi eseménnyel.
A programok sora pénteken délután a ferences kolostorban kezdődik, itt ismeretterjesztő előadáson mutatják be, miként őrizték meg a magyarok és a balkáni népek folklórjukban Hunyadi János és Mátyás király emlékét.
Szombaton délelőtt az ünneplők Szeged belvárosában, a Klauzál téren gyülekeznek, majd dobosoktól, zászlóforgatóktól és gólyalábasaktól kísérve az alsóvárosi ferences templomhoz és kolostorhoz vonulnak, ahol kézműves vásár és foglalkozás, zsonglőr játszóház, gyermek lovagi torna, apródiskola, turuljáték-bemutató, íjászoktatás és logikai játékok várják a vendégeket. A látogatók akár karnyújtásnyi közelségből csodálhatják meg az öltözeteket és a fegyvereket, megtapasztalhatják, milyen volt a tábori élet Mátyás korában a fekete sereg számára.

Az Oroszlánszív Lovagrend tagjai hadi- és táncbemutatót, koncerteket tartanak, a gyermeket bábjáték és mese várja, az erős emberek vetélkedőjén eldől, ki lesz Szeged Kinizsije, a programok sorát este tűzzsonglőrök bemutatója zárja.
A Hunyadi János által vezetett keresztény magyar seregek 1456. július 22-én mértek megsemmisítő vereséget II. Mehmed török szultán hadaira. A déli harangszó a keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet. A napot 2011-ben az Országgyűlés a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06