Az egyik asztronauta az űrben elhagyta a táskáját
Végül sikeres volt az Endeavour-legénység űrsétája
Sikerrel és maradéktalanul hajtotta végre első űrsétáját az Endeavour amerikai űrrepülőgép legénysége, jóllehet kezdetben kisebb kellemetlenség bonyolította a feladatot: az egyik asztronauta az űrben elhagyta a küldetés végrehajtásához szükséges szerszámos táskáját.
2008.11.19 07:14MTIA houstoni repülésirányító központ tájékoztatása szerint Heide Stefanyshyn-Piper szerszámos táskája "elúszott" a világűrbe. Az űrhajós szerszámos készletére és ruhájára kenőzsír került a táskában lévő kenőpisztolyból, amely kidurrant.
Akkor szabadult el a táska, amikor az asztronauta megpróbálta megtisztogatni az űrruháját és a szerszámokat a kenőanyagtól. A veszteség ellenére a houstoni központ úgy döntött, hogy a legénységnek végre kell hajtania a tervbe vett feladatot, osztozkodva azon a szerszámkészleten, amelyet a másik űrhajós, Steve Bowen vitt magával. A houstoni központ szerint a hiányos szerszámkészlet ellenére a két asztronauta sikeresen hajtotta végre az űrsétát, a 6 óra 52 percig tartó nyílt űrbéli misszió során minden feladatot maradéktalanul végrehajtottak. Az asztronauták leszereltek egy üres nitrogéntartályt a Nemzetközi Űrállomás (ISS) külső felületéről, megtisztították az ISS egyik napelemének forgatókarját, és megvizsgálták a Kibo (Remény) japán kutatómodul felületét. A NASA tájékoztatása szerint az űrben maradt, közepes hátizsák nagyságú szerszámos táska az eddigi legnagyobb méretű tárgy, amelyet űrhajósok hagytak el az űrben.
A NASA szakértői most megpróbálják meghatározni a táska röppályáját, de nem tartják valószínűnek, hogy az kárt okozhat az ISS-ben vagy akár az űrsiklóban. A repülésirányítók azon is törik a fejüket, hogy mennyire bonyolítja majd a hátramaradt három űrsétát a szerszámok elvesztése. A floridai Cape Canaveralből hétfős legénységgel szombaton felbocsátott amerikai űrsikló vasárnap 354 kilométeres magasságban kapcsolódott össze a Nemzetközi Űrállomással. Az űrsikló 15 tonnányi felszerelést szállított az űrbázisra, amelyen a tervek szerint a jövő évtől kezdve már nem három, hanem hat űrhajós dolgozik huzamosabb ideig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06