Fertőzött jegesmedvehús
Fertőzött jegesmedvehús miatt kellett kiüríteni Hitler titkos sarkvidéki kutatóbázisát
Orosz tudósok szerint fertőzött jegesmedvehús okozta betegség miatt kellett kiüríteni Hitler titkos északi-sarki katonai kutatóbázisát.
2016.10.24 12:18MTIAz északi sarkkörön túli titokzatos bázist, amely a Schatzgräber (Kincsvadász) elnevezést kapta, 1942-ben, egy évvel Oroszország lerohanása után hozták létre a nácik. Orosz kutatók szerint, akik 72 évvel később tárták fel az egykori bázist, a tábor személyzetét annak idején tengeralattjáróval kellett elszállítani, mert fertőző betegséget kaptak.

A tudósok többek között lőszerellátmány darabjait is megtalálták az északi-sarki kutatóállomáson, amelynek stratégia jelentőségét az adta, hogy annak idején időjárási adatokat szolgáltatott a térségben mozgó katonai erők és szállítóhajók számára. Emellett, ahogy arra az elnevezése is utal, a sejtések szerint a telepen különleges műkincseket rejthettek el.

A bázis az Északi-sarktól ezer kilométerre fekvő szigeten, Alexandra-földön állt, amelynek hovatartozása sokáig vitatott volt, de ma Oroszországhoz tartozik. 1930 és 1990 között ez volt az egyetlen állomás a kopár, fagyos szigeten. A kutatók több mint ötszáz tárgyi leletre bukkantak. Bunkerek romjai, kiürült benzineskannák, de a rendkívüli hidegben fennmaradt írásos dokumentumok is előkerültek - ismertette a hétvégén a The Daily Mail és az The Independent online beszámolója.

A bázis ellátását légi úton oldották meg: az utánpótlást repülőkről dobták le. 1944-ben azonban a táborban élő összes férfi nyers jegesmedvehúst fogyasztott, és a fertőzött hústól bélférgesek lettek. A súlyos betegség miatt tengeralattjáróval menekítették ki őket.

A sziget stratégiai jelentősége a hidegháború alatt erősödött meg ismét, amikor az amerikaiak és az oroszok egyaránt szerettek volna minél nagyobb befolyásra szert tenni az Északi-sarki térségben, és megszerezni a régió gazdag természeti erőforrásait.
Oroszország jelenleg azt tervezi, hogy egy állandó katonai bázist telepít a szigetre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06