Béke, biztonság, boldogság
Megnyílt Latin-Amerika első elefántmenhelye
A térség nagyjából 50 cirkuszi elefántjának fog otthont nyújtani.
2016.10.17 09:54MTIBrazíliában megnyílt Latin-Amerika első elefántmenhelye, mely a térség nagyjából 50 cirkuszi elefántjának fog otthont nyújtani - írta a BBC.
A menhely első lakói Guida és Maia, mindketten elmúltak 40 évesek. A rezervátumba érkező állatok orvosi ellátást kapnak, legelős, erdős területen fognak élni.
Az első lakók: Guida és Maia (AP)
A rezervátum területét egy amerikai központú állatvédő szervezet (Global Sanctuary for Elephants) vásárolta meg, hogy lakhelyet nyújtson a régióban bezárt állatkertek elefántjainak és azoknak, amelyek a cirkuszokból kerülnek ki, mert egyre több állam tiltja be az állatos mutatványokat.
Guida évekig dolgozott egy brazil farmon (AP)
A két első lakó valószínűleg Thaiföldről érkezett, ahol illegálisan fogták be őket, hogy cirkuszoknak adják el az állatokat - írta a brazil G1 portál.
Maia cirkuszi elefánt volt (AP)
Az állatvédők egymillió dollárért (278 millió forintért) vettek meg egy 11,3 négyzetkilométernyi területet Mato Grosso államban, Brazília nyugati részén, az árat öt év alatt kell kifizetniük.
Latin-amerika első elefántmenhelye (AP)
Az első szakaszban hat elefánt fogadását tervezik. A menhely látogatók számára nem lesz nyitva.
Látogatók és tudósok kamerák segítségével követhetik majd az elefántok életét (AP)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


