Lehetetlen lelet
23 ezer éves horgokat találtak Japánban
A világ legrégebbi horgaira bukkantak japán régészek a Japánhoz tartozó Okinava sziget egyik barlangjában.
2016.09.20 01:30MTIAz amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) részletezett felfedezés szerint a nagyjából 23 ezer éves két horgot tengeri csigák héjából faragták ki. Különböző japán egyetemek és intézmények kutatói 2009 óta folytatnak ásatásokat a Szakitari mészkőbarlang három helyszínén.
A szakemberek eddig úgy vélték, hogy a modern ember nagyjából 50 ezer évvel ezelőtt telepedhetett le Okinaván és a környező szigeteken, ahol igen szerény erőforrások álltak rendelkezésére.
A barlangban azonban angolnák, békák, madarak, halak és kisebb emlősök megperzselt maradványait fedezték fel, ami arra utalhat, hogy táplálékként szolgáltak a területen élőknek.
Az ételmaradványok, valamint a barlangban talált egyéb állati és emberi leletek, kagylógyöngyök és egy köszörűkőre hasonlító eszköz alapján a kutatók arra jutottak, hogy Okinava nagyjából 35 ezer éve csaknem folyamatosan lakott lehet – olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

A szakemberek rámutattak arra is, hogy bár a halászat alapvető fontosságú volt a korai embernek a bolygón szétszóródáskor, az még mindig tisztázatlan, miként fejlődött ki a technológia, mivel az eddig talált legkorábbi - 16 ezer-18 ezer éves - bizonyítékok Indonézia és Pápua Új-Guinea bizonyos területeire korlátozódnak.
A mostani eredmények azonban azt sugallják, hogy a korai halászati technológiák az eddig véltnél jóval nagyobb földrajzi területre terjedtek ki: a Csendes-óceán nyugati partvidékének északi részétől a közepes földrajzi szélességen fekvő területekig.
A kutatók kiemelték továbbá, hogy a tengeri rákok megperzselt maradványai azért különösen fontosak, mivel szezonális étkezési szokásokra utalnak.
A rákmaradványok méretéből ugyanis arra lehet következtetni, hogy az őszi hónapokban fogták ki az állatokat, amikor a legnagyobbak és a legízletesebbek is voltak egyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06