Baracktrema
Férget neveztek el Obamáról
A Baracktrema obamai teknősök vérében élő, aprócska laposféreg, nagyjából ötcentisre nő meg és hajszálvékony.
2016.09.09 08:12MTIKülönleges megtiszteltetés érte Barack Obamát: férget neveztek el róla. Az élősködőről, amely az amerikai elnök előtti tisztelgésként kapta meg nevét, a Journal of Parasitology amerikai féregtani folyóiratban csütörtökön jelent meg tanulmány.
A Baracktrema obamai teknősök vérében élő, aprócska laposféreg, nagyjából ötcentisre nő meg és hajszálvékony. A parazitát Thomas Platt, az indianai Saint Mary's College immár nyugalmazott biológiaprofesszora nevezte el Barack Obamáról. Szerinte ez megtiszteltetés, nem sértés.
Platt több mint harminc fajt fedezett fel és nevezett el pályája során. Korábban az apósáról, doktori témavezetőjéről, és más olyan emberekről nevezte el az által felfedezett fajokat, akiket saját bevallása szerint nagyon tisztel. Mint fogalmazott: ő a maga módján így szeretne tisztelegni Obama elnöksége előtt.
Platt Obama távoli rokona, és emlékeztetett: vannak, akik több ezer dollárt is hajlandóak fizetni azért, hogy állatfajt nevezzenek el róluk. A professzort a féreg azért emlékeztette Obamára, mert "hosszú, vékony és pokoli menő". A Baracktrema obamai példányai a professzor elmondása szerint "fenomenálisan és hihetetlenül ellenálló" lények.
"Bámulom és tisztelem őket" - mondta a biológus.
A féregtani folyóirat szerkesztője, Michael Sukhedo hozzátette, hogy az élősködők létfontosságúak az élethez, és mindenhol jelen vannak. Tízből hét állatfaj élősködő - mondta.
Bár a névadókat többnyire a tisztelet vezérli, Sukhedo is elismeri, hogy azért néha van, akit a bosszúvágy hajt.
A lap főszerkesztője szerint például egy tudós volt férje iránti dühétől hajtva adta a férgek egy egész csoportjának a microphallus (mikrofallosz) nevet.
Korábban pókot, halat és egy kihalt gyíkfajt is neveztek már el tudósok Barack Obamáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


