Űrkutatás
Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel
Az égitest a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül kering.
2016.08.13 08:37MTIAz asztrofizikusok szerint a bolygó olyan kedvező távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat, ami fontos feltétele az élet keletkezésének.
A Der Spiegel szerint soha ilyen közelségben nem bukkantak még a kutatók egy lehetséges "második Földre".
A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) augusztus végén tervezi bejelenteni a tudományos szenzációt - írta a hetilap.
Az egyelőre névtelen bolygót a chilei Atacama-sivatagban működő tükrös teleszkóp segítségével fedezték fel.
A lapnak név nélkül nyilatkozott a kutatás egyik résztvevője. "Nem könnyű egy ilyen kicsi égitestet megtalálni, a méréstechnika teljesítőképességének határán mozogtunk" - idézte a Der Spiegel.
Az ESO egyik szóvivője, Richard Hook az AFP kérdésére elmondta, hogy tudomást szerzett a hetilap szombati számának cikkéről, ám nem fűzött hozzá semmilyen kommentárt.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) nagyjából egy éve jelentette be, hogy egy Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naprendszerünkön kívül, amely azonban igen messze, 1400 fényévre van a Földtől. Az exobolygó a Kepler 542b nevet kapta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06