Maszek űrkutatás
Emberi hamvakat is felvisznek a Holdra
Az amerikai kormány megadta az engedélyt egy floridai székhelyű cégnek arra, hogy üzleti célból holdjáró robotot küldjön az űrbe a jövő évben.
2016.08.03 16:21MTIA Moon Express nevű, Cape Canaveral-i cégnek adott engedély egyben megteremti a jogi kereteket más hasonló üzleti célú űrexpedíciók számára a Holdat, a Marsot vagy az aszteroidákat illetően.
A floridai magáncég egy bőröndnagyságú robotot akar a Hold felszínére küldeni 2017-ben egy két hétig tartó, csak odaútra szóló misszióban.
Az űreszköz számos tudományos kísérletet végez és némi “teherárut” szállít majd a Holdra, közte emberi hamvakat, továbbá álló- és mozgóképeket fog sugározni a Földre.
Az engedélyt az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) adta ki.
Mindeddig csak kormányügynökségek küldhettek űrhajót a Föld légkörén túlra. A Moon Express példáját várhatóan más magánvállalkozások is követni fogják.
Elon Musk, a Space Exploration Technologies alapítója és vezérigazgatója 2018-ban a Marsra akar űrhajót küldeni.
Mások aszteroidákon szeretnének bányászatot folytatni, vagy tudományos laboratóriumokat, javító és szolgáltató műholdakat működtetnének az űrben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


