Bezos business
Harmadszorra is hasított a maszek űrrakéta
Harmadik alkalommal is sikerrel végezte el a függőleges landolást a Jeff Bezos által alapított Blue Origin űrvállalat rakétája Texasban.
2016.04.04 14:53MTI"Hibátlan BE-3 újraindítás és tökéletes rakétalandolás" - írta Jeff Bezos Twitter-üzenetében. A BE-3 jelű hajtómű felelős azért, hogy a mintegy 100 kilométeres földfelszín feletti magasságot elérő New Shepard rakéta sérülés nélkül tudjon leereszkedni a kijelölt helyszínre.
Az Amazon.com internetes áruház alapítójaként és a The Washington Post című lap tulajdonosaként is ismert üzletember hozzátette, hogy az ejtőernyők segítségével ugyancsak biztonságosan landolt szombaton a rakéta által szállított embernélküli űrkapszula is.
A Blue Origin első, több útra tervezett rakétája ugyan megsemmisült az első próbarepülésen 2015-ben - bár a rakéta szállította űrkapszula sikeresen landolt a Földön -, azonban a második már űrtörténelmet írt: 2016 januárjában ez lett az első űrrakéta, amely a még üres kapszulával együtt kétszer tért vissza sikeresen a világűrből.
A sikeres tesztek, valamint a rivális Elon Musk vezette SpaceX űrvállalat hasonló törekvései - a repülőgépekhez hasonlóan számos alkalommal használható űrhajók kifejlesztése - révén a jövőben jelentősen csökkenhetnek az űrutazás költségei.
Jeff Bezos a teszt előtt, pénteken írt Twitter üzenetében elárulta, hogy a függőleges landolás megkezdésekor a rakéta hajtóműve alig 1,1 kilométerrel a földfelszín felett lép ismét működésbe. Amennyiben valami balul süt ki, a szerkezet hat másodperc alatt a földnek csapódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


